Idézetek a kihűlt szerelemről
Szeretem azt a nőt Aki melletted lettem A lebegő hajnali fényt Mikor ébred a nap De téged nem.
De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja.
Minden volt szeretőmnek adok egy második esélyt - de valaki mással.
Helyszín a kocsma. Néhány abszint, mint asztaltársaság. Meg valami vadidegenférfi. Alap. Vajon tudsz még úgy nevetni? Úgy, ahogy az a fülemben maradt?
Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál s igy nem szerethetsz.
Egyszer volt, hol nem volt, valahol a tengerben, mondjuk, a Capri-öbölben egy hullám, amelyik beleszeretett a sziklába. Mindig körülötte fodrozódott, csókolta éjjel-nappal, fehér habkarjával ölelte. Sóhajtozott, zokogott, könyörgött, hogy legyen az övé, és addig ostromolta szerelmével, míg lassan-lassan alámosta a szikla ellenállását, és egy szép napon, mert nem bírta tovább, a szikla megadta magát, és a hullám karjába omlott. (...) És akkor a szikla, a körülrajongott, az imádott, az annyira áhított szikla nem létezett többé. Egy kődarab hevert csupán a mélyben, a tengerfenéken. A hullám úgy érezte, megcsalták, rászedték, és hamarosan másik sziklát keresett magának.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek.
A mostani nagy gyűlölet gyakran egyedüli jele az elmúlt nagy szerelemnek.
Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek.
A szép emlékek elveszett ékszerek.
Elkezdetek beszélgetni, és minden remek: szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észrevennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll, és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek. Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog, és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.
Buffy, a vámpírok réme c. film
Nézlek téged, és magamat látom Holdfény tőrömet a szívedbe mártom Majd magamba döföm, a létet ellököm Aztán bamba fejjel megint a sorsot várom.
Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, Lázába pusztul el, mint tűz s a lőpor, Mely csókolódzva hal meg.
Talán akkor jutott eszembe, Hogy ámítom csak önmagam S talán te is másra gondoltál, Míg rám borultál szótalan...
Facebook
Pinterest