Idézetek a kihűlt szerelemről
Hív voltam én hozzád mindig, Elejétől utójáig, Nem volt szivemben ősz, tavasz, Érted, mint a nyár, égett az.
Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza.
Nekem tilos elgyöngülnöm, énhozzám te nem tartozhatsz, nem ereszthetlek a közelembe, hurok lennél te a nyakamon, visszatartanál, visszahúznál, ne tehessem meg, amit meg fogok tenni.
Ő sem a régi már, nem az a bűvös vadász, akire vártál, Aki rád sem néz, mikor célba vesz, mégis szíven talál.
Belül darabokra törtem arra a gondolatra, hogy el kell hagynom, de láttam, hogy ezt akarja. (...) Tudtam, hogy egyszer búcsút kell vennünk egymástól, de azt is tudtam, hogy utál búcsúzni, és azt akartam, hogy ez méltósággal történjék meg.
Megváltoztunk, nincs vissza út, csak álom volt Felébredtem, most már tudom, nem rólunk szólt.
"Az ember, ha már nem tud szeretni: menjen tovább!" Semmiért nem kár, csakis a szeretetért. Az pedig - ha valóban volt - elveszíthetetlen.
Szerettem önt, némán, reményvesztetten, Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy - Mély áhítattal, gyöngéden szerettem, Ég adja, hogy más is szeresse így.
Alekszandr Szergejevics Puskin
Egy kezdődő kapcsolat olyan, mint egy gyerek. Kezdetben minden újdonság számára. Később felnőtté válik, aztán éretté, végül pedig megöregszik. Legvégül a kapcsolat meghal, vagy azért, mert az egyik ember meghal, vagy pedig, ami mostanában egyre gyakoribb, mert különválnak.
Most, bár szerelmünk már-már alig él, s ravatalánál zokog a hűség és utolsót lüktet a szenvedély s a tisztulás lefogja a szemét, most még, noha mindnyájan elsiratták fel tudnád támasztani, ha akarnád.
A szerelem gyönyörű dolog. De az egyiknek mindig túl soká tart. A másik aztán ott marad ülve, és a semmibe mered. Néz, mint az őrült.
De ha szorosan vesszük, minden gépies a földön. A csókolódzás is gépies. Mióta a világ világ, úgy csókolódzunk, hogy a férfi a száját rátapasztja a nő szájára, egy darabig szívja, aztán eltávolodik tőle, újrakezdi a műveletet. Aki észreveszi, hogy ez egyhangú, s azon töri a fejét, hogy a csókolódzás terén valami "újítás" kellene, például, hogy a férfi piros papírsipkát tegyen a fejére, a nő pedig kis ezüstcsengettyűt a fülére, s a félhomályos szobában a Tűzvarázs-t játssza egy jeles művész és láthatatlan inasok perzsaliliom-illatot fújjanak rájuk, azt én nem "vakmerő, forradalmi lélek"-nek nevezem, hanem valami egészen másnak, az nem a csókolódzás új művészetét teremti meg, az egyszerűen unja a csókolódzást, az egyszerűen nem tud csókolódzni, az egyszerűen nem szerelmes többé.
Maradt bor, maradt némi kenyér Álmot gyújt a gyertyaláng Aludj az ágyban, a földön majd én Csak kívánj jó éjszakát!
Nem hallok olyan gyorsan, ahogy te játszol - köztünk nincs zene.
Nem látom a tüzet a szádon, és a füstöt sem úgy fújod most rám, mint rég, Vedd könnyen, ha lenne könnyem, én biztos, hogy miattunk soha nem sírnék.
Facebook
Pinterest