Idézetek a kihűlt szerelemről
Feledem éjsötét szemed és rózsás ajkadat, ha szent esküdet feleded, ha hazug volt szavad.
Szerettelek nagyon s folyvást kerestelek de nem találtalak a zord egek alatt.
Nem hallod te már fáim susogását rigóim füttyét macskám dorombját ajtóm nyikordulását nem hallod bár mind rólad beszél.
Miért nem tekintesz vissza legalább egy gyöngéd pillantásra? Felkelt már a nap, sugarai fénnyel ragyogják be homlokom de nem pótolják csókjaid tüzét.
Bűnös vagy. Nagy vétkekkel teli a szíved, a szemed és a szád magad tépted le a csillagot mely ragyogott volna feletted.
Beléd kapaszkodnék, de nem vagy már sehol. Egyedül állok itt s a nagy korong forog, forog.
Boldogít-e nyomorúságod? Magányos békédnek mi haszna? Összeköt egy végső láncszem Csak ebben találok vigaszra.
Már rég nem egymást szerettük, csak a szerelmet együtt; veszteségünket, mely mint a belső vérzés, elárasztotta testünk, átszivárgott a bordák közén, az ingek hajnalát beszennyezte s terjedt tovább kenyérre, sóra, földre száll fákra, reggelekre.
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok. Én már nem leszek másik. Matatni szeretek, álmodok Egész kipusztulásig. Azért van csak, mert itt hagyott. Mit is mondhatnék, nincs titok. Magával vitte itt hagyott. Valaki útra vált a jobbik részem.
Belőlem valaki útra vált, Útra a jobbik részem. Kiment belőlem, itt hagyott Csak úgy észrevétlen. Félre se néztem, annyi volt. Csak annyi volt, egy szót se szólt. Hirtelen elment, itt hagyott. Valaki útra vált, a jobbik részem.
El-elmegyek mellette némán, Én nem nézek rá, ő se néz rám, Hanem azért halkan, titokban, A szivünk mégis összedobban. Vérünk rég halott muzsikája!... Emlékezünk egy régi nyárra, Nevető szájra, könyes szemre, Valamikor volt szerelemre.
Van nagyobb és ősibb juss is minden emberi jognál, amelynek erejénél fogva a szív csak a szerelem után mehet, és megy is, s ha megszűnik szeretni, azzal a legrútabb hitszegést követi el, ámbár gyakorta oly ártatlanul, amilyen ártatlanul aluszik el a lámpa, ha kiég belőle a tűz.
Nem az ő szerelméért kell felelősséget vállalnod, hanem a sajátodért! Azzal tetted tönkre az összes eddigi jelentős kapcsolatodat, hogy olyasvalamiért próbáltál felelősséget vállalni, ami nem a tiéd volt. Ezzel olyan állapotot hoztál létre, amely a kölcsönös függésről, az önállótlanságról és a tisztelet hiányáról szólt.
Soha nem fogok kigyógyulni ebből a szerelemből. Elvetted tőlem a fényt, a tápláló nedveket, a bizalmat. A napjaim üresek, az életem halott. Csak úgy teszek, mintha... Mintha mosolyognék, mintha figyelnék másokra, felelnék a kérdésekre. Minden nap egy jelre, egy mozdulatra várok. Hogy kiszabadíts a fekete gödörből, ahová taszítottál, és hogy eláruld, miért tetted. Miért hagytál el?
Egyszer majd hűs eső permetez, és minden asszony a te arcod viseli, s a te szoknyáidat. Jön hatalmas, fehér madár is, holdat tojik az égre.
Facebook
Pinterest