Idézetek a kihűlt szerelemről
Aznap, hogy elmentél, lefeküdtem, és egy álló hétig fel sem keltem az ágyból. Feküdtem, gondolkoztam, hogy miért is rontottam el életem legnagyobb esélyét. Hogy együtt lehetek valakivel, aki szép, okos és egészséges. Azzal, akivel egy csapatban játszhatnék.
- Nem szeretsz már? - Nem tudom. (...) Azt hiszem, még mindig szeretlek. Csak éppen nem érzem.
Szerelem volt a neve régen, Tavaszban, éjben vagy mesében, Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves, Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.
Mire kimondanálak: lesz-e kinek mit ki mondjon? folyton csappan az á l l a g - így enyhít cseppet a folyamat a d o l g o n.
Mozdulatlan állok ott ahol éjféltájt elhagytál ígérettel a szádon.
Egy félig csókolt csóknak a tüze Lángol elébünk. Hideg az este. Néha szaladunk, Sírva szaladunk S oda nem érünk.
Már nem szerettem, csak valami távoli nosztalgiával gondoltam rá. Jó lett volna ugyanúgy szeretni, mint hónapokkal ezelőtt, úgy éreztem, sokkal boldogabb lennék, ha szeretném.
Történteidből bánsz-e valamit S a jajokra emlékszel, miket küldtem, Vagy minek jönni kellett, mit se bánsz S élsz tovább az Élet fölé kerülten?
Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.
A szerelem a mennyország szivárványos csücske, felvillan és eltűnik a barátság embernyi tengerében.
De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt? Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?
Te megmaradtál életem díszletei mögött valakinek, elveszett kincsnek, csöndesen elmaradt utazásnak, szemrehányó, kis elmúlásnak.
Arra gondoltam, mióta élek, készültem rá, hogy a felesége legyek, s most itt vagyunk, közel a célhoz, közelebb, (...) mint bármikor, csak éppen megöregedtünk, s ő éppúgy nem szeret már azzal a szomorú hevességgel, ahogy valaha szeretett, ahogy az én érzelmeim is elfáradtak és kihűltek. Úgy indulunk neki az életnek, mint az útitársak, akik, mikor Isten tudja, merre sodorja a hajójukat a szél, egymásba kapaszkodnak, és elmesélik egymásnak nyomorult emlékeiket, mert ugyanarra emlékeznek, és ugyanarról a szárazföldről tudják, milyen volt rajta élni, míg ki nem csapódtak róla a tengerre, és ugyanazt az eget látták fényleni és kékleni, amikor még nem dörgött.
A szerelem, ahol nincs, házasság után megjő; ahol pedig van, elpárolog.
Ízedet ízlem édes szájjal S aztán egyszerre el-tova-tünsz Csalással, bűnnel és homállyal. Úgy tünsz, mintha nem lettél volna Bolond életemnek dáridós, Izletes, tegnapi koboldja.
Facebook
Pinterest