Jean-Paul Sartre

Ha magányosnak érzed magad egyedül, akkor rossz társaságban vagy.

A stílus (...) nem más, mint hogy egyszerre három vagy négy dolgot mondjunk el ugyanabban a mondatban. Ha nem képes rá az ember, hogy több jelentést sűrítsen a mondataiba, akár ne is vegyen tollat a kezébe. Épp ez a többértelműség különbözteti meg az irodalmi szöveget a tudományostól.

Ha kérdezik, ki kell mondani még a legmélyebben rejtező dolgokat is. Az mételyezi meg az emberek közti kapcsolatot, hogy mindenki visszatart magában valamit, valamit, ami épp csak annak fontos, akivel beszél. Holott az embernek mindig áttetszőnek kéne lennie.

Mindig marad bennünk valami, amiről tudunk, de amiről sohasem beszélünk.

A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér.

Az istenek és a királyok fájdalmas titka: az, hogy az emberek szabadok.

Lábon szárad el az irodalom, ha az ártatlanságra, a dalokra szűkítjük le. Semmit nem ér, ha minden egyes leírt mondat nem kelt visszhangot minden emberi és társadalmi szinten.

Minden írásnak van értelme, még ha ez az értelem messze áll is attól, amit a szerző szeretett volna adni neki.

A próza olyan, mint az ablak, a költészet pedig, mint a tükör.

A szabadság az, hogy mit kezdesz azzal, amit veled tettek.

A három óra mindig túl késő vagy túl korai, hogy bármit is csinálj.

Az embernek meg kell alkotnia saját magát: mivel a szabadságunk adott, lépten-nyomon választanunk kell, ami felelősséggel ruház fel bennünket.

Onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy az ő társaságában szabadabbnak érzed magad, mint amikor egyedül vagy.

Nem sajnáltam én semmit a világon. Persze egész csomó dolog volt, amit sajnálhattam volna: a mantahilla ízét, a nyári nagy fürdéseket a Cadiz melletti kis öbölben. De most a halál mindenről lefosztotta a szépséget.