Vers
Jőjj, szombat csöndje! Lelkeinkre Áhitat szárnyin szállj alá! Saruiról a port leverve, Jöttödet ki ne áldaná? Nyugasztalónk te! nyájas! enyhe! Áhitat szárnyin szállj alá!
Karácsonyest, nyugalmas este, szemünk a friss havon mereng; és lelkünk bánattal övezve ki tudja merre, merre leng?
Csörren a cserfák csupasz ága, Kegyetlen a hideg! Csikorgó tél van, s zordon éjjel, S a világ didereg; Gyémántmezőket lát az ember, Amerre elhalad; A hókristályok ezre csillog, Ropog a láb alatt.
Szent karácsony beköszöntött, pompázatos ruhát öltött. Oly szaporán, mint a zápor, ezer csillag hull a fáról.
Hazudnék ha azt mondanám hogy eláll tőled a szavam az igazság az hogy úgy elgyengül tőled a nyelvem hogy elfelejti milyen nyelven beszél.
Mind annyira
szépnek születtünk
a legnagyobb tragédia ha
elhitetik hogy nem vagyunk azok.
Egyikünk sem boldog de egyikünknek sincs mehetnékje újra meg újra összetörjük hát egymást és elnevezzük szerelemnek.
Csak addig rémületes valami, míg ki nem mondjuk. Mihelyt kimondtuk, már az igazság természetes arcát ölti magára.
Semmi sem keletkezik és semmi sem múlik el, Minek ne lenne sóhajunk s jajunk a bére; Anyánk fájdalmából jöttünk e világra, És saját fájdalmunk lesz szívünk utolsó verése.
Tollas kis jószág a "remény", Lelkünk ágára ül, Fújja szövegtelen dalát, És sosem némul el.
Olyan szavakat kiabáltunk egymásra, amiket ha felhőkké sodort össze a szél, napokig savas eső hullott.
Facebook
Pinterest