Kiss Jenő
Nézem sötétlő, sűrű véremet,
amint öntik a sűrű kék erek,
ahogy lüktetve gyöngyözik elő,
mint forrás, rubint tűzzel perzselő.
Nehéz hullással gördül cseppre cseppje,
a tű csövén a csillámló üvegbe
és habot forrva egyre följebb ér -
Nézem: ez hát a vér! - ez hát a vér!
Ez hát az élet színe, íze, hője,
ez hát a szívünk bíbor dobverője,
ez borul illatba virágnyitáskor,
ebben gyújt dicső máglyákat a mámor,
szédült fejjel az éjbe ki ez űz,
ettől kacag csengettyűket a szűz,
a vizet s földet átal ez cikázza -
Ez hát a vér - a mámorok sirálya!
Föl a szivekkel, magyarok! Ki az Időbe végre! Vihar kél - kapaszkodjatok egymás erős kezébe.
Csak addig rémületes valami, míg ki nem mondjuk. Mihelyt kimondtuk, már az igazság természetes arcát ölti magára.
Facebook
Pinterest