Idézetek az emlékezésről
Az égen szálló felhőket nézem, s te jársz eszembe, Visszaszáll minden megtépett emlék bús képzetembe, Megrezdűl a lomb... s a bánat árja felzajdúl bennem, S ez únt világon egymagán búsong rombadőlt lelkem... Eljött a tavasz, de nélküled ó nincs öröm benne.
Ha visszanézek most a múltra, Álomnak tetszik az egész. Hisz' ily bolondot nem művelhet Soha a józan emberész. És mégis, sokszor úgy óhajtom: Legyen ily álom életem. Kacagjon rajta minden ember, Csak engem boldoggá tegyen!
Amíg felejtenél, Addig emlékezel, A múlt búvóhelyén Senki nem érhet el.
Már semmi sincs a semmi sincsen kezemben régen nincs-kezed semmi lóg üres bilincsben idehazudom emlékedet.
El-elmegyek mellette némán, Én nem nézek rá, ő se néz rám, Hanem azért halkan, titokban, A szivünk mégis összedobban. Vérünk rég halott muzsikája!... Emlékezünk egy régi nyárra, Nevető szájra, könyes szemre, Valamikor volt szerelemre.
Az egész élet emlékekből áll, csak mindig a jelen pillanat múlik el olyan gyorsan, hogy észre sem vesszük.
A szép emlékeknek mindig van bennünk egy rejtett fiókja.
Mit ér a napvilág, Ha szemünk a jelenbe néz, S ködön át csak a múltba lát?
Eltelt idők mögött csak az emlékezés fehér kendője leng, mint tépett felhődarab szúette, vén fák csonkjain.
Életem... olyannak tetszett, mintha valaki mással esett volna meg. (...) Csakhogy ehhez az életregényhez kizárólag nekem volt kulcsom, életem egyetlen tanúja én magam voltam, még ha az én utam elejét és végét is újra meg újra benőtte a gaz.
Idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre.
Minek a múltat felidézni, mikor a jelen annyival biztosabb, és a jövő annyival derűsebb.
A végletes jó és a végletes rossz érzések (...) szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.
A képzeletben végrehajtott dolgok valahogy sokkal valóságosabbak, mint az úgynevezett valódiak. Hiszen a valódi dolgok hosszú és viszontagságos utat tesznek meg, míg emlék lesz belőlük. A képzelt dolgok viszont eleve emléknek készülnek, már megszületésük pillanatában emlékek.
Az élet megy tovább, és körbenövi a múltat.
Facebook
Pinterest