Idézetek az emlékezésről
Vigaszod és vigaszom az emlékezés szerencsés napokra, ami oly kevés. Túléltük korábbi ostoba énünket, jutalmunk maga a továbbélés. Mindig minden először történik velünk, mert újra és újra magányból, időből és szerelemből gyúrjuk össze magunkat. Ugyanakkor mindent úgy kell megnéznünk, mintha utoljára látnánk!
Énnekem már nem fáj semmi, És örömet semmi nem ád. Csak emléked fáj még... oh hogy Örökké emlékezem rád! Elfeledtem én már mindent. Forog velem ez a világ, De én nem is mozdulok, csak Örökké emlékezem rád.
Az esemény ha nem változik emlékké meg sem esett mennél könnyebben változik viszont azzá annál értékesebb Az eseményt emlékre-hajló jó képessége már akár a következő pillanatban rávési életünk falára és úgy hogy onnét többé halálig letörölhetetlen s fölidézve száz arc (idő) jön vissza szépen s egyre szebben -
Az esemény jön és elsuhan s az emléknek száz ideje van.
Gyakrabban gondolok Elizabeth-re, mint beismerem (...), de sose beszélek se róla, se a történtekről. (...) Visszahozza az összes megválaszolatlan kérdést. Visszahozza, a "mi lett volna, ha" kezdetű mondatokat, amelyeknél fájóbban kevés dolog marcangolja a lelket.
Az új emlékek olyanok, amikre vágynak az emberek, vagy amiket fel szeretnének eleveníteni - bár ezek soha nem lesznek eredetiek, bármennyire próbálkoznak az újrateremtésükkel. Az elme mindent újra megteremt saját magától. Azért, hogy túlélje.
A felnőttek memóriája elég szelektív és időnként nem is túl pontos. Konkrétan arra emlékeznek és úgy, amire akarnak, ráadásul állítják, hogy igazuk van, kár megkérdőjelezni, sosem ismerik be.
A szüleimre nem sokat gondolok. Nagyon kevés emlékem van róluk, és nem akarom, hogy ezek viseltessé váljanak, megkopjanak, kifakuljanak a túlzott használattól. Nekem az kell, hogy ha nagy ritkán előveszem őket, olyan fényesek legyenek, hogy elálljon tőlük a lélegzetem, és a húsomba vágjanak.
Az emlék puha, mint a gézpárna, semmit sem ér a gyönyörű, halálos, pengeéles valósággal szemben.
A múlt, ha nem múltnak nevelték, kamaszkorától csak bosszút áll.
Az önző örömök úgy tűnnek tova, mint az álmok, és nem marad utánuk más, mint egy lenyomat a párnán, betöltetlen űr a szívünkben és a megbánások olyan hosszú sora, hogy az ember a nyaka köré tekerheti, mint egy sálat.
Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk.
A vérből és emlékekből kovácsolt bilincseket ezerszer nehezebb széttörni, mint a vasból verteket.
Nem lehetsz teljes értékű ember, ha kitörlöd a rossz emlékeket.
A múlt sérelmeinek összegyűjtésére kellő időt és energiát kell szentelnünk. Arra is fel kell készülnünk, hogy fájdalmas emlékek törnek fel. Mindaddig azonban nem foglalkozhatunk érdemben a gyengeségeinkkel, amíg nem ismerjük fel azok természetét.
Facebook
Pinterest