Idézetek az emlékezésről
Veszélyes dolog a memória. Addig hánytorgatod magadban az emlékeket, míg már minden felületüket, szögletüket ismered, és mégis rá-rábukkansz egy élre, amely megvág.
Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot (...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.
A pillangó sem gondol vissza hernyó énjére, sem nosztalgiával, sem sóvárogva; egyszerűen tovarebben.
A jó emlékezetből telik ki az örökkévalóság.
Ne engedd, hogy az emlékek a hatalmukban tartsanak. Épp fordítva: te tartsd a hatalmadban őket, s ne akkor emlékezz, ha rád tör a múlt, hanem akkor, ha te akarod felidézni. Lépj tovább! Kezdj új életet!
Az emlékezetben folytonos a jelenidő, s a színhely ismerős, de ismeretlen is, színéről édenkert, visszájáról pokol: akár a korai kereszténység s a forradalmak idején, minden tüzes... ha hozzáérsz, megéget a gondolat, a kép, a puszta sejtelem;
A múlt emlékei nagyban hozzájárulnak életünk jobbá tételéhez. Felszabadítanak minket a jelen zsarnoksága alól, és lehetővé teszik tudatunk számára, hogy visszalátogasson a régi szép időkbe. Olyan eseményeket válogathatunk ki és őrizhetünk meg az emlékezetünkben, amelyek különösen kellemesek és jelentőségteljesek számunkra, és olyan múltat "alkothatunk" az emléktárgyak segítségével, amely segít nekünk boldogulni a jövőben.
Az emlékekkel s az ötletekkel úgy vagyunk, mint a megvert kutyákkal. Ha az ember egy hirtelen mozdulatot tesz, vagy megszólítja őket, vagy meg akarja őket simogatni - híj, máris kereket oldanak! S az ember belezöldül, mire újra a közelükbe kerülhet.
A múlt által csiszolt lencséken keresztül szemléljük a jövőt.
Az élet nem visszhangozhatja örökösen a múltat, hogy elhaló szózataiból kiolvassuk, majd újraolvassuk azokat az üzeneteket, amik után fékezhetetlenül vágyódunk.
Arra a sok mindenre gondolok (...), amit tettem. És arra a sok mindenre, amit nem tettem. A hibák, amelyeket elkövettem, számomra nincsenek többé. De nem vonhatom vissza azokat a dolgokat, amelyeket nem tettem meg.
Minden emlékezet egyedi, reprodukálhatatlan - az adott személlyel együtt meghal. Amit kollektív emlékezetnek neveznek, az nem emlékezés, hanem megállapodás: úgy döntünk, hogy ez meg ez fontos, e szerint a leírás szerint történt meg a dolog, a képek pedig elménkbe rögzítik a leírást.
Ha már az ember rögeszmésen gyűjt valamit, akkor saját életének emlékeit elraktározni nem is tűnik olyan rossz választásnak.
Sok embert ismertem életemben, sok jelentős egyéniséget, rendkívüli személyeket, ritka tehetségű férfiakat és nőket. Ismertem művészeket és államférfiakat, tudósokat és királyokat. De senki sem volt olyan, mint anyám. Betölti gyermekkorom és fiatalságom emlékét és most is jelen van, annyi év után. Mindenféle helyzetben, nehéz viszonyok között és fontos döntések előtt azt kérdeztem magamtól: mit tenne most anyám - aszerint is jártam el. Negyven éve meghalt, de még most is ő a vezetőm. Most is itt van mellettem.
A sebek begyógyulnak, de ott marad utánuk a heg, amitől az ember idősebb lesz a valós koránál.
Facebook
Pinterest