Mészöly Miklós

Buta vagy, mint a szög az ablakfában!

Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó.

Egy tájba lépek ki, ahová a másik nem követhet. De azért még változatlanul itt vagyok köztetek. Sőt, még csak most kezdődik minden.

Tévedés, hogy a múlt "messze" esik, "távol van". Közeli, mint a kihűlt szerető, aki újra s újra fölmelegszik és megint mindenre képes. A múlt mai csoda, amit holnap ismerek meg s teszek magamévá. Mégis úgy élünk, mintha ismerhetnénk a jelent nélküle, s lehetne így is álmunk a holnapról.

Csak azoknak hazudhatok, akiket szeretek. Csak azok érdemlik meg az áldozatot.

Az egyszerű igazság: madárszárny-villanás. Rajban-csapatban csak az okosság röpköd.

A jó emlékezetből telik ki az örökkévalóság.

Csak az képes belátásból lemondani a hatalomról, aki jószerivel mindig tudta becsülettel, hogy sosem is birtokolta azt, csupán gyakorolhatta.

Amit szavakal bekeríthetek, az mindig innét marad a teljesség határán.

Egy napon hirtelen rájöttem, hogy minden egyes tárgynak, minden egyes ábrázolatnak mögöttes értelme van. Bárhova nézek, semmi sem pontosan az, aminek látszik.

Farkasszemet nézni a sorssal örökké nem lehet.

Bevált manipulálási eszköz: a következmények szférájában keresni és megtalálni az okokat. Így sikkad és ködösítődik el mindennemű politikai felelősség.

Reményeid, bizakodásaid nem homályosíthatják el sokszorosan megszenvedett tapasztalataidat. Sem az ígéretek a tapasztalati kalkulust. Sem a felkínált tetszetős kompromisszum saját értékrended esélyeinek távlati biztosítékát. Mai napod mindig holnapra ébred. Választásod mindig holnapra lesz sorsvonallá. Mit megteszel ma, holnaptól az tesz téged.

Van ennél számonkérhetetlenebb formája is az elszakadásnak; - mikor még együtt fekszünk le, együtt reggelizünk, s talán még jobban is igyekszünk szeretni egymást, mint azelőtt. De mégsem ezen múlik. Egyszer csak jön egy nap, mikor egy táj kezd fölrajzolódni, (...) egy táj, ahová tudom, hogy csak a másik léphet be, hiába látom én is.