Jonathan Safran Foer

Az eszünket és szívünket jól megalkották bizonyos feladatokhoz, és kevésbé jól másokhoz. Jók vagyunk olyasmikben, mint a hurrikánok mozgási pályájának kiszámítása, és rosszak olyasmikben, mint annak eldöntése, hogy kerüljünk ki az útjukból.

Merthogy évmilliókon át fejlődtünk olyan környezeti viszonyok között, amelyek nem sokban hasonlítottak a mai világra, gyakran hajlunk olyan vágyakra, félelmekre és közönyökre, amelyek se nem illenek, se nem illeszkednek napjaink valóságához. Aránytalan mértékben vonzódunk az azonnali és helyi szükségletekhez - zsírokra és cukrokra vágyunk (ami rossz azoknak, akik ezekhez könnyen hozzáférhető világban élnek), ugrásra készen figyeljük gyermekeinket a mászókán (miközben rá se hederítünk az egészségüket veszélyeztető jóval nagyobb kockázatokra, például hogy túltápláljuk őket zsírokkal és cukrokkal) -, miközben közönyösek maradunk az iránt, ami halálos ugyan, de "odaát" van.

Az otthon - amelyre úgy gondolunk, mint szükséges kellékre azokhoz a történetekhez, amiket kitalálunk és amiket elhiszünk - korántsem olyan erős, mint ahogy feltételezzük. Talán az otthon, végső soron, csak egy hely.

Akik közülünk elfogadják az emberi eredetű éghajlatváltozás tényét, még azok is tagadják azt, hogy személyesen hozzájárulnának. Úgy hisszük, hogy a környezeti válságot nagy külső erők okozzák, és ezért csak nagy külső erők oldhatják meg. Pedig ha beismerjük, hogy mi vagyunk felelősek a gondért, azzal megtesszük az első lépést, hogy felvállaljuk a felelősséget a megoldásáért.

Néha az emberekről, akikről azt hisszük, hogy jók, a végén kiderül, hogy nem is olyan nagyon jók.

Jobb elveszíteni valamit, mint soha nem birtokolni.

Nincs semmi, amivel meg lehet győzni valakit, aki nem akarja, hogy meggyőzzék.

Voltak dolgok, amelyeket el akartam mondani neki. De tudtam, hogy fájdalmat okoznék. Úgyhogy eltemettem őket, és hagytam, hogy nekem okozzanak fájdalmat.

Haladt az idő, mint integető kéz egy vonaton, amelyen szerettem volna rajta lenni.

A félénkség az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit akarsz. A szégyen az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit nem akarsz.

Feltaláltam egy könyvet, amelyben minden szó minden nyelven megtalálható. Nem lenne nagyon hasznos, de ha valaki megfogja, tudhatná, hogy a kezében tart mindent, ami elmondható.

Arra a sok mindenre gondolok (...), amit tettem. És arra a sok mindenre, amit nem tettem. A hibák, amelyeket elkövettem, számomra nincsenek többé. De nem vonhatom vissza azokat a dolgokat, amelyeket nem tettem meg.

Annyira félek, hogy elveszítek valamit, amit szeretek, hogy ezért semmit se vagyok hajlandó szeretni.

Sajnálom, hogy eltart élethossziglan, amíg megtanulunk élni.

Az egész életemet arra fordítottam, hogy minél kevesebbet érezzek. Nap mint nap kevesebbet éreztem. Az öregedés teszi? Vagy valami rosszabb? Az ember nem védekezhet a szomorúság ellen anélkül, hogy a boldogság ellen is ne védekezne.