Idézetek a beszédről
Amit teljes szívéből mond az ember, az nem lehet üres frázis.
Elfelejtettünk, mi mindannyian, beszélgetni. Beszélünk egymással, de "nem találunk szavakat..." Ritkán merészkedünk a lényegig.
Mit kell kimondani? Hogyan, mikor és kinek? Ki kell-e mindig mondani az igazságot, vagy hagyni kell, hogy a körülmények mondják ki helyettünk? Esetleg sosem kell kimondani, mert az igazság kimondatlanul is igazság marad? Két ember szerelmi kapcsolatának is talán ez a legnagyobb kérdése.
Minél többen szólhatnak hozzád, világod annál tágabb.
Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.
Csak azért, mert valamit ki kell mondani, még nem biztos, hogy hallani is kell.
A hangja olyan volt, mint a puha szőrme, lágy és telt, egy kicsit obszcén, mintha már az, hogy szóba áll vele az ember, valami mocskos dolog lett volna. Talán az is volt.
Miért van az, hogy mindegy, mi hangzik el, ha a hangsúly és a hanghordozás megfelelő? Miért van az, hogy az emberek nem látják, mennyire átverik őket, amikor nem beszélnek semmiről?
Túl könnyen mondja ki az ember idegen nyelven, hogy "szeretlek"... Nincs annak súlya, csak az anyanyelven.
Ne szólj hát, minek oda szó, hol egy tekintet, egy mozdulat többetmondó.
Beszéltesd az embereket, akkor megszeretnek. Ne untasd őket a magad sorsával, hanem hagyd, hogy a magukét mondják. Érdekel, nem érdekel? Mindegy. Ha nem vagy kíváncsi, akkor is mutass kíváncsiságot. Az emberek hálásak azért, ha valaki meghallgatja őket.
d i k t a t ú r a Vigyázz, mit beszélsz! d e m o k r á c i a Mindegy, mit beszélsz.
Ahogy finomul minden közléstechnikánk: durvul közlendőnk.
Ha az ember meggondolja, talán a ki nem mondott szavak még fontosabbak, mint a kimondottak.
A baj (...) sohasem a nyitva felejtett éléskamrákból és házakból szakad reánk, hanem mindig a nyitva felejtett szájból.