Vers
Úgy szeretnék nagyon sokáig élni,
hogy öregen is megismerjelek,
mikor tüzedből már nem futja égni
s én is parázslok, alig perzselek.
Tudom, hogy akkor is ragyogsz nekem még,
szemedtől ez a fény nem múlik el;
magad ragyogsz akkor is, nem az emlék,
s feledteted velem, hogy halni kell.
Már eltűnt régen a hajó Veled és én még mindég kendőt lengetek. S amíg távolba réved a szemem, arcod vonásait idézgetem. Tengerverés csapdos a partokon, benne hangod zenéjét hallgatom. S a szélben, mely hajamba beletép, ott érzem még kezed melegét.
Annyi a vers, mint sétálóutcákon az ember. Jönnek, nyomulnak, lökdösődnek s falhoz szorítják nehéz szívem.
Csak a testet ismerjük
a vér zubogását az ereinkben
a szív zakatoló lüktetését
a karmoló körmöket
a lángoló lábakat
a simuló combokat
és semmi mást
fekszünk egymás mellett
két idegen
és egyre távolodunk.
Az öröm ló és felnyerít s lehet hogy elvágtat megint de barna izzadása nem veszendőbe van mindenem és mégis mint a csönd ülök a halott örömök fölött: boldogan.
Nem elég csak jónak lenned!
Engedd, hogy csalódjak benned!
Túl-sok-szépséged sem elég:
hadd ússzak s fulladjak beléd.
Nem elég, ha tudod a nevem:
feledkezz meg rólam velem!
Van a valóság s van a tény
a köztes űr a gondolat
ordítozunk hát nagyokat
aki hangos az a legény
és senki sincsen a helyén
csak a szótárban a szavak.
Csak járom az idő vajúdó kínját. Szívem mély árnyékba hajol: A föld siket méhéből nem hallom lelked, mint dalol.
Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.
Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.
Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.
Meghal minden és elmúlik minden, A dics, a dal, a rang, a bér. De él az arany és a vér.
Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?
S te lelkem társa, akiért a föld
Kemény kérgét taposva elmerültem,
Háromszor le a mélységes homályba -
Te értem mennyi szenvedést viselsz el?
A múlt fáj-e vagy hiánya? Ahogy kékes lánggal a kettő összeolvad. A jóvátehetetlen múlt s a semmivé porló visszateremtő látomás? A képlékenyen ránk fagyott idő.
Facebook
Pinterest