Vers
Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
szenvedésed is hasznodra volt.
Mondd: "köszönöm", a legárvább sorsnak,
hiszen az is ember sorsa volt.
Nehezen kapom a levegőt.
Meggyötör, hogy őt valaki
mélyebben megragadta, mint én,
bensőségesen, de gondolom, ő
hideg volt és kimért,
pedig minden ízében kitárulkozott,
ahogy nekem sosem.
Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.
A kagyló tudja jól: a test keret.
Ha szétfeszíted, titka szinte semmi.
Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.
Hangozzék bár kegyetlenül, unottan.
Egy szó elég. Nem értem félre majd.
Ami eszedbe jut - pont az legyen.
Mondd ki!
De jól vigyázz. Végül még elhiszem.
Aki elment, az elment, mondta anyám, sohse keseregjetek
a kósza lélek után.
Aki elment, az elment, mondtam én is, de ugyanekkor mélységesen
éreztem,
aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.
Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget,
Mint sértetlen maradni s meg nem ismerni téged!
Hisz az okos hit bennem is világol,
és bennem is felcseng keményen: élj!
Vágyam határtalan, még vonz a távol,
még vonz a láz s a féktelen veszély.
Talán erőm volt kevesebb,
vagy célt tévesztettem? Lehet,
elhibáztam az életet.
Amikre vágytam egykoron,
idézni is pironkodom.
(...)
Fáradt vagyok halálosan,
hitem, reményem veszve van,
te könnyíted csak lelkemet,
gyermeki szép emlékezet.
Most szelíd vagy, mint a bárány,
majd megváltozol;
némi jó helyecske láttán
kígyóként kúszol.
Kezed hasznot, jogtalan jusst
nem hágy veszteni.
Aludj, amíg lopni nem tudsz,
csicsíjja-csicsi.
Mert a világból bárhogy szakadj ki,
legtöbb magaddal egynek maradni.
Értelmet adni minden pillanatnak,
tudni, hogy gúzsba kötve is szabad vagy.
Szállj, képzelet! Rajzolj homálynak arcot,
tetőt romokra, pusztaságra fát,
ragyogtass fel valótlan, szép valókat,
magunk alkotta, színes délibáb!
A bölcsben egy dolog a birtok és a lét: ki gyönggyé lesz maga, nem veszti el gyöngyét.
Facebook
Pinterest