Vers
Vagyok csak ember, itt, az emberek közt,
becsülöm, ami másnak is becses -
szerelmet vallok a székely hegyeknek,
s ha hív a távol, tudom: nem megyek...
Eldobva hű szerelmemet,
Csókunk, vágyunk mind elégett.
Nem maradt más, csak az emlék,
Hamuval írt szeretlek még!
Ölellek, mint szél a fákat,
Hajnalt az est, Nap az árnyat.
Szivárványként ezer színnel
Rajzollak meg, szerelemmel.
Úgy leszel te álmom része,
Ahogy csillag éjnek dísze.
Két kezemmel óvlak, féltlek,
A szívemben áldón védlek.
Amit elértél, már nem a tied.
Nem akarok elérni semmit:
nem akarom, hogy ne legyen mire vágynom.
Sirasson meg engem, szerencsétlen lettem,
Azok tettek azzá, akiket szerettem.
Üres lett a szivem, üres lett utánok,
Betöltötték kínzó, messze űző álmok.
Eltagadom, hogyha kérdik:
"Elmult minden, nem szeretlek!"
Úgy fáj ez a képmutatás,
Úgy fáj ez az én szivemnek.
Légy, mint a füvek, bölcs, szakadj
a céltalan fényóceánba,
röpítsd elnyújtott hangodat
nem-földi hegedűk honába.
Éjjel, patika, utca, lámpa,
értelmetlen, halotti fény.
Élj még húsz évet - mindhiába,
akkor is így lesz. Nincs remény.
Meghalsz - s kezdődik minden újra,
és nem változik meg soha:
jegesen gyűrűző csatorna,
éj, utca, lámpa, patika.
De egy vidám ifjú talán majd
ezt mondja rólam egykoron:
Bocsássuk meg komor valóját,
Tán ez mozgatta valaha?
Hisz csupa fény volt, csupa jóság,
A szabadság diadala!
Ásd be magad, maradj magadnak,
Ki gyűlölöd, ha fény ragyog,
Ki a jövendőt látni vak vagy,
És a jelent megtagadod.
Egy vagyok a legtisztább dolgokkal
szűz hóval hintem be lábad nyomát
hogy a fájdalmas emlékek
ne találjanak el hozzád
és a Tó felől hirtelen támadó széllel
felöklelem a jókedved ellen
hadba verődő híreket
mert amikor mosolyod tengerén
megbízhatóan ring ajkad bárkája
még jobban szeretlek.
Szerettél mást is.
Sosem tagadtad.
Jobban, mint engem?
Választ ne kapjak:
szépek a titkok, ha megmaradnak.
Facebook
Pinterest