Vers
Futtam, mint a szarvasok,
lágy bánat a szememben.
Famardosó farkasok
űznek vala szivemben.
Ne haragudj, kedves, de még
nem tudok okosan
beszélni veled, mert
túl-friss vagy nekem, és
még csak annak örülök,
hogy vagy, hogy élsz, hogy nekem élsz:
ma még csak zavaromat
tudom elmondani, azt, hogy
szeretlek és
akarlak érthetetlenül.
Bántottam, kik védtek, szerettek
S öleltem a judásokat:
Igazuk van, akik megvetnek.
De mégis, mégis gyászos pírban
Látom a mentő glóriát
Fejem körül, mert sokat sírtam.
Szájon, mellen, karban, kézben,
Csókban tapadva, átkosan
Elfogyni az ölelésben:
Ezt akarom.
Igazán
csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.
Magaddal is csak itt bírhatsz,
óh lélek! Ez a hazám.
Először a szem csókol, aztán a kezem,
mint tenger ömölsz el érzékeimen,
mint tenger ömöllek én is körül,
aztán part, s tenger összevegyül,
s együtt, egymás partján heverünk; -
vagy nyári réten ringat gyönyörünk.
Sokat szenvedtem, hát sovány vagyok,
elszállok, mint a köznapi bajok -
áttetszel rajtam, égi hűvösség.
A förgeteg fekete vadezüst;
csattogó szivek árnya!
Munkaruhám ő, szivemet hüvös
hajlásaiba zárja!
Engem mindig félig szerettek,
Van jogom, hogy gonosz lehessek
S úgy haljak meg, hogy nagyon fájjon,
Kik szivüket úgy óvták tőlem.
Minden csak volt: ma nincs semmi.
Lenni?
Kell az ördögnek ma: - lenni.
Minden csak volt, ma nincs semmi.
Én feléd nézek két szememmel
s a szájam zárt, mert titka van.
S feléd lengetem két kezemmel
a szívem, amely nyitva van.
Bajom se lesz többé,
lelkemmé lett mindahány, -
élek mindörökké
gazdátlan és ostobán.
Facebook
Pinterest