Idézetek a képzeletről
Nem elég, ha szép a kert, feltétlenül hinni kell, hogy tündérek lakják a mélyét?
Némely gondolkodók szerint az ifjúsága múltával az ember már nem megváltoztatni akarja a világot, hanem kitalálja magának a saját változatát.
Azon az éjszakán nem aludtunk. Csak feküdtünk nyitott szemmel a sötétben, s a gondolataink - fekete szárnyú baglyok - végiglátogattak barátot, rokont, ismerőst.
Sosem láttalak. Arcod mégis ott ragyog szemem tükrében.
A gondolat csökönyös, lehetetlen visszafogni, oda röppen, ahova akar.
Tudod, mi van még, amit ugyancsak egyedül az ember tud? Hogy meg kell halnia. Ellenméregnek kapta a képzeletet.
A spanyol szólásmondás szerint tele illúziókkal halt meg. Életében nem volt ideje rá, hogy egy illúziót is elveszítsen, s arra sem, élete végén, hogy befejezze a bűnbánó fohászt.
Apám bolond, légvárakat épít. A bátyám őrült, azokban él. Anyám meg takarítja őket.
Maga látja a valódi világot, és látja azt is, hogy milyen lehetne. Csak azt nem látja, amit mások látnak, az óriási szakadékot a kettő között.
A természet az egyedüli, melyet a fantázia nem szépíthet, nem nagyíthat, csak törpíthet.
A végtelen ott kezdődik amikor kezünkkel elérjük a csillagokat és észrevesszük hogy nem lettünk nagyobbak.
Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!
A történet teljes egészében igaz, mert elejétől végig én találtam ki.
Olyan légvárakat építettem, hogy még romjaikkal is megelégednék.
A képzelettől veszem kölcsön, amit a valóság nem ad meg nekem.
Facebook
Pinterest