Francois Mauriac

Ha szerelmi bánatom van, csak összehúzom magam és várok, biztos vagyok benne, hogy az, akiért meg akarok halni, holnapra senki és semmi lesz előttem; hogy az, akiért annyit szenvedtem, egy pillantást sem ér meg nekem: iszonyú szeretni, és szégyenletes nem szeretni már.

Más fajtából való, mert más nemből való... Semmi úgy el nem választ bennünket, égitestet az égitesttől, mint a nem.

A családi szellem azt parancsolja, hogy irtózzanak mindentől, ami jellemző vonásaik egyensúlyát veszélyezteti. A legénységet, amely egyazon gályára szállt, hogy végighajózza az életet, a megmaradás ösztöne arra készteti, hogy ne engedje fellobbanni a tűzvészt fedélzetén.

Valamennyiünket alakítottak, meg megint átalakítottak mindazok, akik szerettek bennünket, s még ha nem is voltak nagyon kitartóak, az ő művük vagyunk - amelyet egyébként el se ismernek magukénak, és nem is olyan soha, amilyennek megálmodták. Nincs szerelem, nincs barátság, amely sorsunkat keresztezve ne munkálna az örökkévalóság számára.

Mihelyt egyedül maradunk, megbolondulunk. Igen, az önkontroll csak akkor működik, ha a mások kontrollja támogatja.

A szerelem a legzsúfoltabb életből is ki tudja szakítani a maga helyét.

A kamasz kudarca az, ha hagyják, hogy meggyőzzék a tulajdon nyomorúságáról.

Az emberek azonnal elviselhetőek lesznek, ha megbizonyosodunk róla, hogy elhagyhatjuk őket.

Ami az övé volt, nem számít; csak annak van értéke, ami sose lesz az övé.

Minden cselekedetem felém forduló arca ártatlan, a világ felé forduló arca pedig förtelmes. És meglehet, hogy a világ látja az igazit.

Ó, mily idegesítőek azok a lények, akik közömbösek a szívünknek, akik kiválasztottak bennünket, de akiket mi nem választottunk ki.

Valakit szeretni azt jelenti: egy mások számára láthatatlan csodát látni.