Párbeszéd
- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt. - Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott. A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött: - Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet? - Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."
Egy férfi, akinek pénzre volt szüksége, megkéri a gazdáját, hogy segítsen neki. A gazda próbára teszi: ha az egész éjszakát a hegyekben tölti, nagy jutalmat kap. (...) Megkérdezi legjobb barátját, Aydit, nem őrültség-e belemenni egy ilyen fogadásba. - Segítek neked. Holnap, amikor fönt leszel a hegyen, nézz előre. Én ott leszek a szomszéd hegy tetején, az egész éjszakát ott töltöm egy neked gyújtott máglyával. Te csak nézd a tüzet, gondolj a barátságunkra, és ez majd melegen tart. Sikerülni fog, meglásd, utána pedig majd én kérek valamit cserébe. Ali kiállta a próbát, elvette a pénzt és elment a barátjához. - Azt mondtad, fizetséget kérsz... - Igen, de nem pénzt. Ígérd meg, hogy ha egyszer az én életemben is átsuhan a hideg szél, meggyújtod nekem a barátság tüzét.
- Mondd, tényleg megbocsátottad azt a régi vétkem? (...) - Még akkor, a tóparti stégen megbocsátottam, csak még nem voltam tisztában vele. Micsoda önfejű kis liba voltam! Tudod mit, legjobb, ha mindent bevallok: az az igazság, hogy azóta is sajnálom, hogy akkor nem ezt tettem. - Pompás barátok leszünk, Anne. (...) Hiszen annak születtünk. Épp eleget küzdöttél a sors rendelése ellen.
- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. - Melyik az a rész? - Az, amikor te meg én mi leszünk.
- Egy kis gondolkodási időt kérek. - Amíg...? - Amíg eldöntöm, hogy a szerelem megéri-e a szenvedést.
- Hogy ismerem föl a Másik Felemet? (...) - Kockáztatva (...). Vállalva a vereség, a csalódás, a kiábrándulás kockázatát, és soha fel nem adva a Szerelem keresését. Aki nem adja fel, az győz.
- Be kell ismernem – mondta sóvárogva, és karba tette a kezét -, a reménytelen szerelem sokkal jobb, mint az igazi. Mármint azért, mert tökéletes. - Semmi sem tökéletes – jegyeztem meg. - Semmi sem igazi – felelte. – De ameddig valami el sem kezdődött, legalább nem kell aggódnia amiatt, hogy vége szakad.
- Én szerelmesnek hittem magam. Tényleg, mitől lehetne ezt tudni? - Talán abból, hogy ha vele vagy, igazán önmagadat adhatod, és őszintén. A szerelem azt jelenti, hogy képtelen vagy élni a másik nélkül, és szavakban is nehéz kifejezni azt, amit a szíved érez. Vagy amikor a többiek csak értetlenkednek, de te tudod, hogy összetartoztok. Amikor egész éjjel csak rá gondolsz, reggel pedig pihentebben ébredsz. És aztán úgy érzed, meg kell kapaszkodnod valamiben, nehogy elszállj hirtelen.
- Szeretlek. (...) - Ne hajigálózz rendhagyó igékkel. - Nem rendhagyó, és nem is hagy rendet. Mindent felborít. De aztán minden a helyére kerül, csak máshová. Szeretlek. Fenekestől felforgatta az életemet. Majdnem elpusztultam tőle való félelmemben. Azután csaknem abba haltam bele, hogy milyen gyönyörű. Szeretlek. Sosem hittem volna, hogy egyszerre élni kezdek, és íme, csoda történt velem. Szeretlek.
- Aki szerelmes, az nem lehet szabad? - Aki annyira szerelmes, mint én voltam beléd, az már gettófogoly. Ez zsákutca, vagy rosszabb: maga a negédes, émelyítő, gejl mennyország! Életem túlnyomó részét úgy éltem meg, mint monstre kirándulást a pokolba. Ám ebből halálosan nem következik, hogy a mennyekbe kívánkoznék. Sőt, egyenest taszulok az angyalos harmóniáktól.
- Megőrültem, amikor veled voltam. Nem engedhetem, hogy újra megtörténjen. A szerelemnek nem erről kéne szólnia, őrültté tettél. - Te pedig most őrjítesz meg. És pontosan ez az, amiről a szerelemnek szólnia kell.
- Nem szeretsz engem. Számodra csak valami vadászzsákmány vagyok. Egy állat, amit foglyul ejtettél. - Így van. Az vagy! És ezúttal valami különösen vadat ejtettem foglyul, nem igaz? Felkutattalak, megtaláltalak és Istenre esküszöm, megtartalak magamnak.
- Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél? – kérdeztem. - Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz – válaszolta.
- Honnan tudod, hogy Szerelem? - A nagymamámnak volt egy igen érdekes elmélete. Azt mondogatta, jóllehet úgy születünk, hogy valamennyiünkben van egy doboz gyufa, magunktól nem tudjuk meggyújtani a gyufaszálakat, szükségünk van... oxigénre, meg egy gyertya segítségére. Csakhogy ez esetben az oxigénnek példának okáért a szeretett személy lélegzetéből kell származnia, a gyertya lehet bármiféle érintés, simogatás, szó vagy hang, amely elsüti a robbanókészüléket és lángra gyújtja az egyik gyufát. Ilyenkor egy pillanatra heves érzelem vakít el bennünket. Bensőnkben kellemes meleg árad szét, amely az idő múlásával lassan-lassan elenyészik, míg egy újabb robbanás fel nem éleszti.
- Mellőzzük a nagy szavakat. - Mellőzük. Meddig maradhatok? - Míg az élet el nem választ.
Facebook
Pinterest