Párbeszéd
- Hogy van ezzel az egész szerelemmel? Mindig teljes csőd? Sose működik? - De, működik az. Csak meg kell küzdeni érte...
- Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek. - Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
- Maga szerint lehetséges többször ugyanúgy szeretni? - Hát... később egyik sem olyan őrjítő, mint az első volt. - Nem értünk egyet. Szerintem a második a legrosszabb az olyanoknak, mint mi. - Milyenek vagyunk? - Romantikusak. Annyira szeretnénk túljutni az első árulás fájdalmán, hogy vakon sétálunk bele a következőbe.
- Mi a szerelem (...)? Mi az, amit érzel? Mi az, amit érzek? - Hallgass! Szeress! (...) A szavak nem jelentenek semmit, nem tudom általuk neked átadni magam, a beszéd oly esetleges és suta, képtelen kifejezni, amit érzek.
- Miért tetted ilyen bonyolulttá a szerelmet? Nem lehetne legalább ez könnyű? - A szerelem nagy, a fény a világegyetemben. És egy ekkora fénynek az árnyéka is nagy.
- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy az ember megszeressen egy nőt? - Ezt te, azt hiszem, jobban tudod. - Te viszont jobban fogalmazol. Mi kell: szerencse vagy alkalom? (...) - Azt hiszem, egyik sem döntő. Valami új tulajdonságnak kell megjelennie az emberben. Az érzés a változások jutalma, hosszú egyformaságban még a legerősebb érzés is elpusztul.
- Szeretnélek megérteni. - Hagyj föl vele, barátom. (...) Engem csak szeretni kell, gondolkozás nélkül, mint ahogy én szeretlek téged. Annak nem jó vége lesz, kisfiú, ha mink gondolkozni kezdünk egymáson.
A felcseperedő ember eleinte egészségesen önző. Minden teremtett lény közül önmagát szereti legjobban. De csak amíg hatalmába nem keríti a szerelem, mert attól fogva társát már jobban szereti önmagánál. És ha a szerelem kölcsönös, a társa is jobban szereti önmagánál őt. Így kapnak mindketten többet, mint amennyijük volt. És szeretetből kapnak többet, ami a legnemesebb valuta.
- Ijesztő dolgokat művel a szerelem! - Ezért végződik tragédiával a legtöbb híres szerelmi történet.
Még mindig nem bírnám egyetlen epigrammában összefoglalni, mi az, hogy szerelem, szóltam. - Fele titok, fele meglepetés - mondta, s magához húzott.
- Mire gondolsz, gyermekem? - Szerelmes vagyok, nagyapó. - Hát jól van, no. Abba még senki se halt bele. - Hátha én leszek az első?
- Szereted? Gondolkodnom kell. Szeretem (...)? Nem tudom. Azt hiszem, a szerelem nem ismer vacillálást, méricskélést. S ha egyszer nem vagyok benne biztos, szeretem-e, akkor világos a dolog: nem vagyok szerelmes... - Nem - mondom ki kereken. - Nem szereted, mert nem mered szeretni. Próbáld egy kicsit sarokba vágni az eszed. Oda, ahová az érzéseidet dugtad. És hadd jöjjenek elő azok az érzések. Merj lovagias lenni az érzéseiddel. Add meg nekik a sanszot, hogy egyenrangú párbajpartnerek legyenek az eszeddel szemben. Merj szembenézni a valósággal. Gyáva dolog, fiam, ha eleve elvágsz minden utat... Tanulj meg egyvalamit: úgy nézz minden helyzetre, amibe belecsöppensz, hogy soha többet nem jön vissza.
- A szerelem rossz üzlet, mert az ember nem kap garanciákat. - (...) A szerelemnek nincs szüksége garanciákra.
- Azt szeretném, ha azzal foglalkoznál, ami igazán boldoggá tesz. Most boldog vagy? - Szeretem Davidet, és... - Miért? (...) Mit szeretsz benne? - Az isten szerelméért, Mayle! Azért szeretem, mert szeretem. A szerelmet képtelenség alkotórészeire bontani.
- Te mikor szerettél belém? (...) - Amikor nem tudtam, melyik a te szád és melyik az enyém.
Facebook
Pinterest