Idézetek a vallomásról
Felajánlhatom neked az életemet, de nem lesz hosszú élet. Felajánlhatom neked a szívemet, de nem tudom, hányat fog még verni. Viszont annyira szeretlek, hogy reményeim szerint nem fog érdekelni, ha önzőségemben arra vágyom, hogy a hátralévő napjaimat, akármennyi is van még belőlük, boldogan éljem le veled. A férjed akarok lenni (...). Soha nem akartam ennyire semmit életemben.
Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves. S jaj, ne taszíts el, nem teheted, hogy lerázd válladról szegény fejemet. Szerelem hite kell, szerelmes szeretet, az kell e főnek. Anyámtól kenyeret kérhettem így, ahogy most tőled kérem: ne hagyd el jövendőmet.
El akarlak érni túl a csillagokon túl mindenen mert nagyon szeretlek Téged túl minden emberi mértéken túl Istenen túl a végtelenen túl a szerelmen szeretlek Téged.
Csak higgyen az erényben, de áldozza föl nekem e hitét, borzadjon el bűneitől, de mégse legyen megállása; vegye űzőbe az ezerarcú rémület, de ne tudjon menedékre lelni, sem rajtuk úrrá lenni, csak az én ölelő karjaim között. Akkor aztán, nem bánom, ha azt mondja: - "Imádlak!", mert az összes asszonyok közül neki egyedül lesz joga ezt mondani.
A "csalfa" szó mindig édes zene volt fülemnek; mi asszonyok a "szívtelen" után ezt szeretjük a legjobban hallani, kiérdemelni pedig még könnyebb, mint amazt.
Én mindenre emlékezem Hogy szép voltál. Gyönyörűen hordtad a vállad, a fejed s halálosan szerettelek.
Mindent szeretek benne, és én nem mondom ezt könnyen. Egész életemben csak színleltem a szerelmet. Azt hittem, csak az idióták hiszik, hogy így éreznek, de ez a nő örökre rabul ejtette a szívemet, és ha akarnék, se menekülhetnék. Elsöprő volt és megalázó, néha még fájdalmas is, de akkora szükségem van rá, mint a levegőre. Reménytelenül, visszafordíthatatlanul beleszerettem. Jobban, mint hinné.
Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni, milyen érzés vele lenni. Az érintését, az ízét, még az illatát is olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki, senki ne vehesse el tőlem.
Elég nekem, hogy egyszer ellophattam az arcod, mint az ég tüzeit, s más nőknek adtam át, hogy testem és álmom csapzottságában ott vagy, mint földbe süllyedt szobrok, cserépre égetett legendák.
Mit meg nem adnék érted... Neked. Házat, autót, ékszereket, utazásokat, a csillagokat az égről. Mindent, amit szemed megkíván... És valóban. Érted, neked nem ezeket adnám. Csak egy "valamit". Amit nem a szemed kíván, hanem a szíved. A szívemet. Magamat.
Fontos vagy. Mert vagy. Csendes érkezés, boldog ébredés, puha ölelés, izgalmas felfedezés, szelíd érintés, lágy dallam, könnyed szárnyalás, valóra váló csoda. Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, mézescsók, magasság, mélység, távolság, közelség.
Hirdettem: van utam külön a világ zavarában s örömében, de gyöngeségem most elárult, s nem élhetek, csak arcod közelében.
Egész felnőtt életemben igyekeztem elkerülni minden szélsőséges érzelmet. De te... olyan érzéseket hozol ki belőlem, amelyek teljesen idegenek tőlem. (...) Szeretem, ha a kezemben van az irányítás, és ha veled vagyok (...), ez elvész.
Ahogy elhangzik az első vallomás, annak, hogy "szeretlek", nincs értelme többé.
Amit irántad érzek, az feltétel nélküli. Nem ítéllek el. Nem veszítem el a türelmemet. Nem büntetlek meg. Csak szeretlek. Ennyi az egész. Világos és egyszerű.
Facebook
Pinterest