Páskándi Géza

Sose szeresd annyira, s úgy önmagadat, mint amennyire téged mások utálnak Légy kíméletes magaddal, ha mindenki bánt Szenvedj, ha mindenki dicsér Ne szaladj az után, amit lehetetlen kikerülni Körülötted minden lényegesebbnek más és más a keresztneve, de egyetlen családneve van: "Jön ő magától".

Odavetett egy szót nekem Ő már régen feledte Engem azóta rág e szó Ő nem tudja, hogy kiejtette.

Hányszor figyelmeztettelek, soha meg ne kérdezd, mire gondolok. Nem azért, mintha titok lenne, csak annyiban titok, amennyiben a szabadságom. Erre mondtam, hogy válóok a házastársnak az a kérdése a másikhoz: mire gondolsz? Mert ehhez senkinek joga nem lehet.

Álom, annál csodálatosabb vagy, minél részesebben őriz meg az ember.

Szeretlek! Légy szívvel szívemhez kedves. S jaj, ne taszíts el, nem teheted, hogy lerázd válladról szegény fejemet. Szerelem hite kell, szerelmes szeretet, az kell e főnek. Anyámtól kenyeret kérhettem így, ahogy most tőled kérem: ne hagyd el jövendőmet.

Vannak emberek, akiknek semmi céljuk sincs az életben, ezért önkéntesnek mennek, mert érzik, hogy van valahol egy cél, amelyik az övék, de ők nem tudnak róla, s ezt a célt csak önkéntesként lelik meg.

Mint vezéremet, én - szerelmemet, szívem paizsára fölemeltelek,
hogy az emberek is megláthassanak, s mert szépek vagyunk, megáldhassanak.

A humanizmus egyetlen belső ellentmondása ez: szeretni a másikat, mintha másik énem lenne, ugyanakkor szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy különbözöm, hogy nem hasonlítok hozzá, akit pedig csodálok, tisztelek és szeretek.

Rongyos lett az ingem, foldozd meg. Rövid az örömöm, toldozd meg. Kösd meg a nyakkendőm, kibomolt. Emeld fel a szívem, leomolt.

Hunyj szemet bűnömön, van pilla szemeden.

Szeretlek. Most még igen, de holnap lehet, hogy már égve gyűlöllek. Leselkedik a lehetőség: ellensége minden öröknek.

Szeretném, ha valakinek én lennék az öröm s bánat, - szeretném, ha valakinek oly szép lennék, mint anyámnak.