Idézetek a vallomásról
Szeretlek csak téged mindig téged egész életemben te vagy a levegőm a szívverésem a végtelen vagy benne te vagy a szemem elé táruló tenger (...) te vagy a nappalom és az éjszakám és az aszfalt a talpam alatt és a sál a nyakam körül és a bőr a testemen és a csont a bőröm alatt és a hajóm és a reggelim és a borom és a barátaim és a reggeli kávém és a képeim és a képeim és a nő a szívemben és a nő a nő a nő...
Figyelmeztetlek, nem leszek jó ebben. Virágot hozni, fogni a kezed. Valószínűleg a születésnapodat is elfelejtem. De ha ezt valakivel végigcsinálom, az csak te leszel.
Azt kívántam, hogy bárcsak lenne mindig vaksötét, Hogy senki se lássa, ha felébresztem a kísértés ördögét. Számolom azóta néha még a távoli perceket, Hogy elmondhassam majd azt a pár őszinte szót neked.
Ha én lennék a szerelmed, Sok szerencsét hozzám. Ígérem, nem leszel hibás, De sok múlik majd a kémián. Én már elterveztem mindent, Egy életre elég a dolgunk. Ígérem, nem lesz sok időnk Egyedül lenni, úgy már voltunk.
Annyira szeretem, hogy néha már fáj. Féltem őt az ellenségeinktől, az éhes férfiszemektől, a féltékeny nőktől, a veszélyes helyzetektől és időnként önmagától. Olyan ő nekem, mint valami törékeny kincs, amit legszívesebben elrejtenék a világ elől, noha tudom, hogy akkor fényét vesztené.
Nem azért vagyok veled, mert muszáj, vagy mert nálad ragadtam, hanem mert inkább veled vagyok, mint bárki mással.
Szerelmessé tettél, Nem én tehettem róla, Vágyat ébresztettél, S végig tudtál róla.
Ugyanabba az asszonyba vagyok szerelmes már negyvenegy éve. Ha a feleségem rájön, megöl.
Senki másnak nem mondtam még, Szívem kulcsa nálad van rég, Így hát mindenem tiéd.
Mit tusakodjam már az szerelem ellen, Ha csak hozzád vagyon, szívem, minden kedvem? Nálad nélkül nincsen énnékem örömem, Tied vagyok, szívem, ihon a jobb kezem.
És bocsika így mindenért mert van kábé még huszon nemtudomhány oldal a szerelemből hátra s csak ha elolvastam jöhetek rá az összes kis hibámra...
Várt rám a szabad ég, s elnyelt a szakadék. Áldatlan múlt az, ami volt. Máshol nincs menedék, lángom csak veled ég. Számomra rég csak te vagy az út!
Szeretem magát, magára gondolok, lépten-nyomon elérzékenyülök s jobban, mintsem óhajtanám, a maga ügyeivel bajlódom, szorongva találgatom, vajon mit gondolhat most; átérzem minden gondját-baját, s át is vállalnám, csak lehetne; őrizem a szívét, ahogy a szobáját őriztem valaha, kitessékelve az alkalmatlankodókat; egyszóval mind jobban tapasztalom, milyen az, mikor az ember valakit jobban szeret, mint önnönmagát: mert én így szeretem, drágám. Ezt gyakran mondják csak úgy a levegőbe; dobálóznak a nagy szavakkal. Én, hogyha mondom is, sose szajkó módra, én mélységes mélyen átérzem.
Bármikor meghalnék érted. De érted élni nem tudnék.
Te vagy a másik felem. A kristálytiszta levegő, amely körülvesz és élettel tölti meg a testemet. A csillagok és az ezüstös holdfény az éjszakában, amely nélkül komor lenne a világ. A bársonyos víz, ami úgy simogatja minden porcikámat, mint ereimben sebesen rohanó vér, ami felforr, ha a közelembe érsz.
Facebook
Pinterest