Idézetek a vallomásról
Mert te voltál az első, akiért testem és lelkem egyszerre megért, hogy ezer íz és ezer édesség pezsgése, lángja hajtott tefeléd.
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire csak hatolni bír föl s le s szerteszét a lelkem, mikor kiröppen a lét és az eszmény végső egeibe.
Beléd szerettem! Azonnal tudtam, ahogy megláttalak. Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, hogy beérjem magam, de el voltam akadva.
Most jöttem igazán rá, a nagy számadás napjaiban, tulajdonképp sohase csináltam mást, mint ő. Tulipánokat és rozmaringokat hímezgettem, csak ő drága tűvel, én olcsó tollal, és szolgálómestere voltam szegény nemzetemnek, hol apró örömöket, hol apró szomorúságokat jelentgetve nekik, de mindig olyan tiszta szívvel és becsületes szándékkal, mint az apám, s azért szíveltek úgy az emberek, mint az apámat. Kedves barátaim, ígérem önöknek, hogy akármi szándéka van velem az Istennek, az utolsó lélegzetvételemig az maradok, aki voltam.
Azt hiszem, nem is veszek levegőt, amikor nem vagyunk együtt (...). Ami azt jelenti, hogy amikor hétfőn reggel találkozom veled, már hatvan órája nem lélegzem. (...) Amikor külön vagyunk, csak rád gondolok, és amikor együtt vagyunk, csak pánikba esem. Mert minden másodperc nagyon fontosnak tűnik. És mert annyira elveszítem a kontrollt, nem tudom visszafogni magam. Már nem is a sajátom vagyok. A tiéd vagyok, és mi lesz, ha úgy döntesz, hogy nem akarsz engem? Mert hogyan is akarhatnál úgy, ahogyan én akarlak téged?
Mióta magát szeretem, hőn, azóta nem érzek én sem éhséget, sem szomjúságot. Csak szerelmet.
Minden erőmmel egy olyan nőt ostromlok, akiből csak egy van, és aki megóv az olyan nőktől, akikből sok van.
Érted bármit megteszek Nélküled én elveszek Nem ég bennem úgy a tűz Ha engem messze elkerülsz Hogyha nem hallom szavad A lelkem többé nem szabad Minden sóhaj fojtogat Nem vívok többé harcokat.
Öt évvel ezelőtt csak reménykedtem, hogy találhatok magam mellé egy olyan lányt, akivel az összes sejtünkben tökéletesen passzolunk. Aki rendes, értékes és mégis ott lobog benne a csintalan, fékezhetetlen tűz. (...) Akinek törékenysége törődésre ösztönöz, aki mellett ébredni nem teher, akinek a csókjába minden porcikám belebizsereg (...). Aki kézen fog és kirángat a sötétségből. Akivel amellett, hogy egymásból táplálkozunk, szabadnak érezhetem magam. Aki miatt meghalnék, ha elveszíteném.
Én az akarok lenni, aminek Maga akar engem.
Szeretlek, mert úgy tudsz tündökölni, mint napsugár a nyári rét füvén. Szeretlek, mert más vagy, mint a többi, vagy legalábbis másnak látlak én.
Mindenkinek szüksége van arra, hogy néha odabújjon valakihez, és megmutassa a legsérülékenyebb arcát. Szeretném, ha egy nap az a valaki én lennék neked.
Várok mindenhol rád, és bármikor megtennék bármit, ha kéred, harcolok érted! Ez mindenhonnan szól, lélekhangokból születtem és ez az, ami éltet!
Csak hagyd, hogy elmondhassam, mit érzek, hogy jól érzem magam veled, és hogy bár borzalmas a kávéd, mégis mindent megadnék azért, hogy minden reggel ihassak belőle.
Szemed csillogó mély tükrén Forró szívem vergődik szegény Megbolondít engem egészen Ez a fény.
Facebook
Pinterest