Idézetek a vallomásról
Én nem tudom szédíteni a szíved. Én nem mondhatom, hiszen nem lenne igaz és nem lenne szép. Hogy az egyetlen voltál és leszel, hiszen testünk csak porból van, és ami azután lesz, ott mindenki egy.
Nem tudok változtatni azon, ami vagyok, és azon sem szeretnék változtatni, ami te vagy. Csak azt akarom, hogy mi ketten azok legyünk, akik vagyunk; együtt.
Azon igyekszel, hogy mindenki mást boldoggá tegyél. De engem nem érdekel más. Én téged szeretnélek boldoggá tenni.
Szétforgácsolódtam, élettelen dolgokhoz vonzódtam, a természethez, amely engem bűvöletbe ejt és meghat, a zenéhez, amely nekem az átlényegült szerelem, a gondolkodáshoz, amely a szellem ínyencsége, mindahhoz, ami csak kellemes és szép a világon. Azután összetalálkoztam ezzel a teremtéssel, aki összefogta kicsit tétova, változékony vágyaimat, valamennyit önmaga felé fordította, és szerelemmé változtatta.
Maga nem utasít el, maga elfogad engem, sőt nyugodt és józan boldogságot kínál nekem, amit térden állva kellene köszönnöm, amíg csak élek. De én nem kérek belőle. Ó, milyen gyötrelmes és iszonyú szerelem az, amely szüntelenül egy meleg szót, egy szívből jövő simogatást koldul, és nem kapja meg! Olyan üres a szívem, mint a koldus gyomra, aki kinyújtott kézzel, sokáig fut maga után. Maga vetett neki szép holmikat, de kenyeret soha. Nekem kenyér, nekem szerelem kellett. Nyomorultan és nincstelenül megyek el, nem adatott meg nekem a maga szerelme, pedig néhány morzsája megmenthetett volna.
Ó, milyen furcsa, ahogy a szerelemről gondolkozik, és ahogy beszél róla. Én az vagyok magának, akit sokszor csakugyan ott szeret tudni maga mellett... egy széken. De maga nekem az egész világ; én nem tudok másról, csak magáról, nem fogok fel mást, csak magát, nincs szükségem másra, csak magára.
Önző vagyok és énközpontú, mint minden ember, aki nagyon-nagyon akar valamit. Annyira vagyok én önzetlen, mint a gyerek, mikor az egész világot követeli magának. Azért szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, mert még soha életemben nem találkoztam olyannal, mint te, mert te vagy az egész világ nekem, és mert mindig szerettelek.
Imádom nézni, ahogy alszol, vagy hallgatni az egyenletes légzésedet. Imádom az illatod és a hangod. Imádom, ahogy jössz-mész a házban, vagy motozol a konyhában. Imádom, ahogy hozzám bújva olvasol, vagy TV-t nézel. Imádom, hogy telerámoltad a fürdőszobát a kenceficéiddel, és hogy kiszorítottad a ruháimat a gardróbból. Imádom, hogy itt vagy, hogy egyáltalán vagy nekem.
Sivár minden napom, mikor nem tudom felébredve már, hogy aznap láthatom magát. Ha tudná, milyen heves a láng, amely bennem lobog, s melyet megpróbálok eszemmel oltani... De feladom, érzelmeim ellen tovább harcolni nem bírok. Beletörődtem, a hatalmában vagyok...
Hogy is felejthetnélek el, amikor hozzád képest mindenki más csak szegényes utánzat! Szeretlek, olyan nagy szerelemmel szeretlek, hogy a szerelem csírája szívemben virágba szökkent s egész pompájában kibontakozik.
Nemcsak jelen szeretnék lenni, hanem a része akarok lenni az életednek.
Nagyon fura lány vagy, (...) de azt elmondhatom, hogy olyan vagy, mint egy napsütötte szivárvány az életemben. Sosem szerettem egy nőt sem úgy, mint téged!
Sorsunkat befolyásoló szelek fújnak, amelyek többnyire akkor támadnak, amikor a legkevésbé számítunk rá. Néha tombolnak, mint az orkán, néha pedig éppen csak fújdolgálnak. A szelet mégsem szabad lebecsülni, mert gyakran a jövőt rejtegeti. Te vagy, drágám, az én életemben az a szél, amelyre nem számítottam, az a viharos erősségű szél, amelyet elképzelni sem tudtam eddig. Te vagy a végzetem.
- Nem ismersz, de én ismerem magam. Ha nekem valami megtetszik, muszáj imádnom. Szinte megőrülök érte. - Nem értem, miről beszélsz. - Hát rólad.
Nem volt elég, hogy én vagyok az utolsó srác, akit megcsókolt, az utolsó akartam lenni, akit szeretett.
Facebook
Pinterest