Idézetek a vallomásról
Mennyire szeretlek? Hadd számolj csak! Magosában, hosszában s széltében szeretlek. A térnek, hova lelkem elér, ha száll s felkél a lét határa az Úrhoz, ki elvesz s ad. Szeretlek halk vágyában a köznapoknak, mikor a nap ragyog s a gyertya ég. Szeretlek lángra gyúló szenvedéllyel, bánatom erejével, gyermekkorom hitével.
Az emberi testben száztrillió sejt van. És az én testem minden egyes sejtje szeret téged. A sejtjeink sorban elhalnak, és újak születnek helyettük, nekem pedig minden egyes sejtem még jobban szeret, mint a régiek. Ezért szeretlek minden áldott napon jobban, mint egy nappal korábban. Ez tudományos tény. Miután meghalok, elégetik a testemet, a hamvaimat magával viszi a szél, és szétteríti a földön, ott leszek a fákban és a csillagokban. Akkor majd mindenki, aki belélegzi azt a levegőt, látja az abból a földből növő virágokat, vagy felnéz azokra a csillagokra, emlékezni fog rád, és szeretni fog téged, mert én annyira szeretlek.
Téged így is szeretlek. Vakmerően, az első pillanattól fogva, hogy megismertelek. Sosem számoltam a következményekkel. Meggyőztem magamat, hogy de igen, számolok velük, mert te is úgy akarod, úgyhogy próbálkoztam, de valójában nem törődtem vele, mi lesz. Jobban akarlak téged, mint jónak lenni. Jobban akarlak, mint bármi mást az életben valaha.
Kívánlak, igen. De máshogy. Kívánom a hangod selymét, mint egy kis csengettyűt hallani, mely mély megnyugvást hoz. Kívánom a mosolyod, a félszavas megértéseidet, a közelséged. A titkodat, a lelked ajtaját.
Az vagy nekem, mint szívnek a dobbanás, mint testnek a lélegzet, és mint léleknek a fény.
Te vagy a szeretet bennem, és te tanítasz a szeretetre bennem. Az igaz, őszinte, önzetlen szeretetre. És ezt a leckét meg akarom tanulni. Mert tudnom kell. Tudnom kell szeretni. Mert akarok szeretni. Akarlak szeretni. Ahogyan neked jó. S így lesz jó nekem is.
Melletted akarok felébredni reggelente, esténként téged akarlak látni a vacsoraasztal másik oldalán. Veled akarom megosztani a napjaim minden apró részletét, és hallani akarom a te napjaid részleteit is. Veled akarok nevetni, azt akarom, hogy amikor elalszom, te legyél a karomban. Mert te nem csak az egyik múltbéli szerelmem vagy. Te voltál a legjobb barátom, a jobbik felem, és nem tudom elképzelni, hogy ezt újra feladjam.
Az élet nélküled megijeszt, és a világnak egyre kevésbé van értelme. (...) A horgonyomra szükségem van. Ami te vagy.
Én nem fogom szédíteni a szíved, kalandból a Földanya ölén már így is volt épp elég. És aljas egy szerep lenne, ahogy vetíteném, hogy én jobb lennék itt bárkinél... Ugyan kinél?!
Kincseket mutatnak... felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Nagyon szépek. A történelem darabjai, a múlt felidézői. Elképzelem, amikor ezek a tárgyak nem vitrinben álltak, hanem a hétköznapi élet kiegészítői voltak. Ma pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek. Nézem őket, lenyűgöznek. Szép kincsek. De a legszebb kincs nem a szemem előtt van. Nem vitrinben. A legszebb, legdrágább kincs a szívemben van. Életem legértékesebb, legszebb része. A szívemben. Ott őrzöm. Őrizlek. Téged.
A legszebb kilátás szívem ablakából nyílik, amelyen keresztül látom egy csodás tó végtelenségét, az alattunk tovatűnő folyó erejét, egy szelíden nyíló rózsa pirosát, egy csodás vers megható sorait... a világ végtelen szépségét. Téged.
Szeretlek, hogy kezdhesselek szeretni, hogy a végtelent mindig újrakezdjem, s hogy soha meg ne szűnjelek szeretni, azért van az, hogy néha nem szeretlek.
Meghívlak egy kávéra... Vagy egy sétára. Egy beszélgetésre. Igen, meghívlak. De nem kávéra, nem sétára, nem beszélgetésre. Sokkal többre. Az életre.
A nagyvilágon nem hallotta senki, Mit mondtál, csak mi hárman: fenn az Úr, Te, aki mondtad, és én.
Amikor veled vagyok, teljes a világom. Amikor megérintelek, értem az élet értelmét. (...) A tiéd vagyok.
Facebook
Pinterest