Idézetek a vallomásról
Igazából nem is veled törődöm, hanem azzal a borzongató érzéssel, ami abból származik, hogy szeretlek téged.
Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. (...) Mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is."
S mert szív, felezve, alig-alig élhet, én egész szívemet átadtam néked; így maradok, mint ismersz, egyre csonkább.
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
Annyira tetszel, hogy nem tudlak szeretni: rossz, hogy nem én vagy.
Megcsókol és én elzsibbadok. Meg tudom mozdítani a kezem, a fejem is mozog, a lábam is, de az egész testem, az el van zsibbadva. Ilyen hatása van magának.
Egykor nagyon szerettelek, S most is. Ám ez szinte más. Ez is, az is szerelem, de Benne milyen változás! Mi különbség lehet köztük, Mi különbség, mondsza csak? - Regényesebb volt az nyilván, S ez bizonnyal - igazabb.
Magát sohase szerették szenvedélyesen. Talán nem is tudja, mit jelent ez a szó. Én se tudnám, ha nem ismerem meg magát. A szenvedély olyan, mint egy pokolgép. Bizonyára mindenkibe be van építve. Nem órára és percre és másodpercre időzítve, hanem egy másik ember megjelenésére beállítva. Eddig nem jött senki, akitől felrobbant volna bennem ez a programozott bomba. Amióta szerethetem magát, tudom, mi a szenvedély. Megláttam, ott volt mellettem, megszédültem, mert éreztem, hogy maga is megszédült tőlem. Magában is felrobbant a szenvedély, mert életében először érezte, hogy szenvedélyesen szeretik. Eddig is szerették, de nem fenntartás nélkül, ahogy én.
Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen, de azt el is veszem magamnak egészen én is, én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el, jól vigyázzon, aki engem szeret, és akit én szeretek.
Álmomban, esti séta közben, Hogy a virágok halkan bólintgattak: Egy édes, hosszú, forró csókkal Örökre eljegyeztelek magamnak.
Míg ki nem huny a fény, emlékezem rád, és nem feledlek a sötétségben sem.
Szeretlek. Most még igen, de holnap lehet, hogy már égve gyűlöllek. Leselkedik a lehetőség: ellensége minden öröknek.
Ha már leromboltad a palotámat, ne építs helyette kunyhót és ne tetszelegj a könyörületességedben, hogy ezt a hajlékot nyújtod át nekem kárpótlásul.
Szeretlek s ha rólam leveszed szemed, én nem nézek kutakkal farkasszemet, nem keresek sem golyót, se kötelet, üldözni se foglak szavaimmal, csak nézni, boldogan s boldogtalanul, s bárhová lépsz, e szempár sugara mindig arcodra hull, s el fogsz hervadni, halovány aranyom, maradék kincsem, boldogtalanom.
Azt mondtad: Álmodj! álmodoztam. Ha szóltál: Szeress! szereték. Mint a madarat, ösztönöm vitt Titkon, de biztosan feléd, S ha csókod érzém: édenné lett Előttem a zord sivatag... Nekem nem voltál soha játék, Mindig szentnek tartottalak.
Facebook
Pinterest