Idézetek az önismeretről
Azt hittem, hogy ha gonosz vagyok, az enyém lehet a világ, de tévedtem: a világ gonoszabb, mint én.
Megtanultam már, hogy a sikert és a kudarcot egy egészen vékony kis fal választja el. És megtanultam azt is, hogy a legnagyobb akadályokat mindig mi magunk állítjuk, ügyelve, hogy senki se juthasson el a szívünkig.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Ott táncolunk egymagunkban szomorú színpadunk közepén, lakható, vagy kevésbé lakható díszleteink között. Tényleg, megkérdezted már magadtól, hogy mennyire lakhatók a díszleteid?
Életünk folyamán mindannyian felkelünk (ki korán, ki valamivel később), dolgozni megyünk, hogy megkeressük a napi betevőre valót, a végtelenségig ismételve ugyanazt, rossz, jó, vagy éppen kiemelkedő eredménnyel, esete válogatja. Ám ritkán tesszük fel a kérdést: vajon miféle anyagból gyúrtak bennünket? Talán félünk attól, hogy milyen választ kapnánk.
A halál arra nehezedik terhesen, aki ismert mindenkinek, de önmagának ismeretlen.
Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bűnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csak álarc, egy játék.
Ezel - Bosszú mindhalálig c. film
Az élet nem egyenes vonal, és az út nem fut töretlenül egy irányba. Elágazik, és váratlanul erre vagy amarra kényszeríti az embert. De én bizonyos vagyok, hogy minden úton önmaga felé halad.
Kiborító érzés, amikor egy vadidegen reálisabban lát téged, mint te magadat.
Micsoda mámorító lehet ajándék-szárnyakon vitorlázni! Ha most elhalmoznának téged mindenféle jóval, előnnyel és társadalmi hízelkedéssel, vajon hogyan ítélnéd meg saját emberi helyedet és értékedet? Nem kötne-e le a számtalan apró figyelmesség, az ingyen autó, a nagy lakás, a biztos kaja, a tálcán kínált kényelem? Végül a józan eszed is elhitetné veled, hogy mindezeket nem gyengeségeidért osztogatták, ellenkezőleg... Lassan kialszik az önvizsgálat ébersége, a tűz, amely minket edzene, de hagyjuk elsenyvedni, mert perzselése kényelmetlen, és füstöt, pernyét szór a lángja.
Leglidércesebb álmaimban sem szeretnék olyan lenni, mint ő, miközben életem legnagyobb bánata mégis az, hogy nem lehetek olyan.
Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.
A szép ruhát mindig szerettem. Ez az egy női vonás kiirthatatlan maradt bennem. Ha magamnak kellett is mosnom, de volt mindig fehér ruhám, és illatszert is mindig szereztem, ha egyebet nem, szagos füveket.
Az emlékezet az az ár, amit a saját személyiségünkért fizetünk, azért a kiváltságért, hogy saját belső önmagunkat megismerhessük; ez a győzelmeink és vereségeink ára is egyúttal.
A szentemberségből annyi meg is volt bennem, hogy nem bántottam soha senkit, s ha valaki kedvetlenül nézett reám, annyi figyelmet tanúsítottam iránta, hogy meg kellett szeretnie. De ez csak játék volt nekem. Megvetettem azokat az embereket, akiknek minden beszéde csak a maga ügyei meg a házi ügyek, pletykák, babonák.
Ő tudja magáról, hogy buta, műveletlen, azt is, hogy csak szépséggel nem sokra megy, de ez most mind nem érdekes, ő szeretni tud, olyan ragaszkodással és hűséggel, akár az állatok, szeretni akar.
Facebook
Pinterest