Idézetek az önismeretről
Ha nem lennék hiú, vagy nem lennének olyan narcisztikus elképzeléseim, hogy én mindent jól csinálok és azonnal, akkor nem csalódnék. Ha nem képzelném mindenhatónak magam, akkor nem törne össze teljesen egy-egy felismerés, hogy valami nem megy. Szóval jobb lenne, ha embernek gondolnám magam, annak minden gyengeségével együtt. Hiszen ami emberi, az nagyon szép, nem kellene lázadozni.
Ez az egyedüli dolog, amit mindig is szívesen csináltam: tettettem magam, hogy másvalaki vagyok.
Én egy végzet asszonya típus vagyok, mindenhonnan elveszek egy kicsit, de nem engedem túl közel magamhoz egyik pasit sem, továbblibbenek.
Sokszor csak azért ismerjük be hibáinkat, hogy legyen mire hivatkoznunk, ha újra elkövetjük őket.
Vannak (...) olyan érzékeink, amelyekről nem is veszünk tudomást, amíg el nem veszítjük őket.
Az igazi kihívás az ember számára, hogy megtalálja az utat önmagához.
Fásultságunkban nem szeretjük, ha egy önzetlen gesztus arra figyelmeztet minket, hogy közösségi lényként is élhetnénk.
Valahogy minél öregebb leszek, és minél többet látok, embereket, szomorúságot, betegséget, meg mindent, annál jobban sajnálok mindenkit. Mondhatom, néha nem tudom, mi lett azokból a jó öreg, szigorú elvekből, amelyekre a nénikém nevelt. Igen vallásos asszony volt és módfelett kényes. Nem volt olyan szomszédunk, akinek ne tudta volna oda-vissza az összes hibáit.
Távolságtartó vagyok. Nem bízom meg senkiben. Semmiképpen sem hiszem el, hogy "majd jövök", meg "elviszlek", meg "meglátogatlak", meg "elmegyünk nyaralni", meg "szeretlek", meg "hűséges vagyok hozzád", vagy egyáltalán "számítasz valamit".
Saját magam vagyok a legnagyobb akadály a legnagyobb vágyam teljesülése útjában.
Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet.
Néha gyakorlom az elfogadást, és ez olykor sikerül is pár napra, aztán elmúlik, megint visszajön a zűrzavar. Aztán célokat tűzök ki, azzal a jelszóval, hogy koncentráljunk a jövőre, nem érdemes a múlton rágódni. Szabályokat állítok fel magamnak, de hát mivel megrögzött szabályfelrúgó vagyok, ezért aztán felrúgom őket.
Tudja, Isabelle, az ember életében beletelik jó néhány évbe, míg eléri, hogy a nagy pillanatokban ne csak mellette, de vele szemben is a megfelelő ember üljön. Az ördög mindannyiunkban bennünk lakozik - mosolyodott el Boulard. - Ugyanúgy magában is, ahogyan bennem is. És tudja, miért zseniális? Mert el tudja hitetni, hogy nem létezik.
Miért olyan nagy baj, hogy esetleg fájni fog a változás? Szerintem nem baj. Amikor az ismeretlenbe ugrom bele, akkor nem tudom, hogy ami következik, az jó lesz-e vagy rossz, egyet azonban biztosan tudok: hogy mind a jóval, mind a fájdalommal hajlandó leszek szembenézni. Akár pozitív, akár negatív élményben lesz részem, mind a kettővel elboldogulok, mert önmagamban elfogadtam a jót és a rosszat is. A sikereket és a kudarcokat is fel tudom dolgozni, meg tudom oldani, sem az örömtől, sem a fájdalomtól nem félek. A legfontosabb, hogy amikor beleugrom az ismeretlenbe, érezzem, hogy merek élni - mert az élet szép!
Az ember folyton becsapja magát. Legsűrűbben azzal, hogy tud valamit, hogy áttekint valamit.
Facebook
Pinterest