Idézetek az önismeretről
Ha az ember szívét összehasonlítod a tengerrel, akkor a víz lenne a mozdulatlan. Ha jellemezném a hullámokat, amelyek a felszínt verdesik, azok képviselnék az élvezetet, vagy még inkább a haragot. Nem. Ezek a szavak túl sekélyesek a tengernek. Ha tudni szeretnéd, mi van a tenger mélyén, nyisd ki a szemed a mozdulatlanság belsejében, és haladj folyamatos rúgásokkal a tengerfenék felé. Amit tudni akarsz, hogy milyen személy is vagy valójában, még ha a mélység végeláthatatlan is...
Arakawa Under The Bridge c. film
Nekem mindig túl kell lépnem a határt. Ha nem teszem meg, nem érzem úgy, hogy élek.
Rochester grófja - Pokoli kéj c. film
Mi vagyunk a düh és a kétség, Az éhség és a fagy, Mi vagyunk, akik mindig csendben voltak, És mindig azt tették, amit mondtak.
Nagyon díjazom a nyugodt életet. Egyáltalán nem hasonlítok azokra a fickókra, akik teljesen magukba zuhannak, ha nem történik velük egyfolytában valami; olyan, hogy túl békés, nálam nem létezik. Az ember pár cimbora társaságában elmászkálgat, magához veszi a napi betévőt, néha meglátogat egy rendes mulatót, hogy ismerkedjen a legfrissebb művészeti irányzatokkal: nekem ennyi izgalom bőségesen elegendő.
Másokban tudjuk legjobban gyűlölni saját hibáinkat.
A púpot meg lehet látni tükrök segítségével, de a tükrök a teljes lényt is mutathatják.
A szkeptikusnak a legprimitívebb és legkellemetlenebb formája az, aki soha nem kételkedik önmagában.
Ha szeretetemre nem várok viszonzást, ha semmit sem remélek, nem frusztrálhat a viszonzás elmaradása. Elnyugszik az én, véget ér az én erősítésére szolgáló valamennyi törekvés. E pillanatban tisztán látok és szabad vagyok, az élet energiája akadálytalanul áramolhat, anélkül hogy üzletet próbálni csinálni ebből az áramlásból. E pillanatban a legtökéletesebb elégedettség és bölcsesség uralkodik.
Amikor valamin nem tudjuk túltenni magunkat, ez rendszerint azért van, mert még mindig neheztelünk valakire.
A bennünk lakozó gyermek olykor csak akkor képes megengesztelődni, ha már bosszút állt.
Csodálatos, hogy amikor nem vagy a saját utadon, mekkora pofonokat kapsz.
Sebésznek lenni tényleg olyan, mintha kábítószerfüggő lenne az ember. Amikor először megkapja a sikeres műtét utáni varázslatos érzést, utána mindennél jobban vágyni fog rá, és mindent megtesz azért, hogy megint átélhesse. Szüksége lesz az izgalomra, a vérében felszabaduló adrenalinra és az operáció utáni euforikus beteljesülésre. Lételemmé vált, hogy életeket mentsek meg. (...) Ha nem kaphatom meg, beteg leszek, és kifakul minden az életből, ami érdekessé teszi. Melankóliába esem, és csak egy lépés választ el a depressziótól!
Ha képes vagyok szeretni önmagam, felfedezhetek magamban olyan dolgokat, amikről ezelőtt még nem is tudtam.
Néha, ha túl nehéz a keresés, könnyebbnek látszik feladni, pedig csak a keresés a fontos. Lehetőséget ad az embernek, hogy megtudja az igazat önmagáról.
Föltehetően van a fejemben és biztosan minden ember fejében is egy olyan önálló gondolat, amely más gondolatok együttműködése nélkül dönt, amelyet azóta ismerünk, amióta önmagunkat ismerjük, amellyel bizalmasan tegező viszonyban vagyunk, amely hagyja, hogy mi vezessük, és közben elvisz oda, ahová úgy hisszük, hogy tudatosan el akarunk menni.
Facebook
Pinterest