Sally Hunter

Sebésznek lenni tényleg olyan, mintha kábítószerfüggő lenne az ember. Amikor először megkapja a sikeres műtét utáni varázslatos érzést, utána mindennél jobban vágyni fog rá, és mindent megtesz azért, hogy megint átélhesse. Szüksége lesz az izgalomra, a vérében felszabaduló adrenalinra és az operáció utáni euforikus beteljesülésre. Lételemmé vált, hogy életeket mentsek meg. (...) Ha nem kaphatom meg, beteg leszek, és kifakul minden az életből, ami érdekessé teszi. Melankóliába esem, és csak egy lépés választ el a depressziótól!

Van itt valami, amit többre tartok (...): a tisztességet. Inkább hagyom elkallódni az értékeket, amelyek bennem vannak, ha azok csak olyan úton teljesednének ki, amit nem tartok becsületesnek.

Ha a bíró mondja ki a halálos ítéletet egy bűnözőre, akkor azt kevés kivételtől eltekintve mindenki elfogadja. De ha lelövöd a kertedbe bemászó tolvajt, akkor felelned kell azért, amit tettél.

A halálos betegség közel hozza egymáshoz a gazdagot és a szegényt. Eltörölte az ellentéteket, a lenézést, az irigykedést, és csak az életéért aggódó embert hagyta meg.

Mindaz, amit csinálunk, nem létezhet az igazságba vetett hit nélkül. (...) A részigazságok útvesztőiben mindig akad egy szál, ami keresztülvezet a labirintuson, és megmutatja, mi helyes, és mi nem az. Ez az, ami bele van foglalva a törvényeinkbe, de szív és lélek kell hozzá, hogy ki tudjuk olvasni onnét.

Nincs rosszabb annál, mint amikor bizonytalan vagy, mert olyankor azon gondolkodsz, mit kellene tenned, ahelyett, hogy egyszerűen végigvinnéd... Légy önmagad, vagy a megfelelő pillanatban, töprengéssel vesztegeted majd el az idődet, ahelyett, hogy megcselekednéd, amiért ott vagy!