Idézetek az önismeretről
A kagyló tudja jól: a test keret. Ha szétfeszíted, titka szinte semmi. Ha másra vágysz, mélyebbre kell merülni.
Aki tud önmagán uralkodni, uralkodik a világ fölött.
Mindennél erősebb a büszkeségem, de nem vagyok tőle boldog.
Ülünk, ülünk tehetetlenül (...). Várjuk, mikor nyílik meg alattunk a föld. Mert mire megmozdulunk, késő lesz. Moccanni próbálunk, kapálóznánk, aztán mindig egy helyben találjuk magunkat.
Ember vagyok csak, kizárólag az érzékeim számára hozzáférhető valóságban bízom.
Mindig olyan mértékig ismerjük meg önmagunkat, amilyen mértékig próbára tesszük saját erőnket. Ugyanakkor épp az ilyen próbatételhez van szükségünk folyton-folyvást új, kockázatot vállalni tudó önbizalomra.
Amíg az ember alszik, nem figyelhet oda, hogy elnyomja a jobbik énjét. Alvás közben elszabadul a jobbik énünk, és agyongyötör bennünket a szemétségeinkért.
Nem tudok olyan jó lenni, amilyen szeretnék, de olyan rossz se, amilyennek lennem kéne.
Mindig egy másik ember szemébe nézz, ha önmagadra vagy kíváncsi.
Az önismeret soha nem juthat tökélyre, de a törekvés rá lehet alkuvás nélküli.
Az olyan érzések, mint az elkeseredettség, a zavartság, a düh, a neheztelés, a harag, a féltékenység és a félelem, valójában nem rossz dolgok, hanem tiszta pillanatok, amelyek rámutatnak arra, hogy mit fojtunk el.
Amit gondolunk, azzá leszünk. Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: miért haragudnánk emiatt másokra?
Saját értékünk felismerése egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy szeretetet adjunk másoknak.
Ha látjuk magunkban a büszkeséget, akkor nem válunk a rabjává.
Csak járd a világot, körbe-körbe, örökké hiába, míg végül el nem jutsz saját magadhoz, és meg nem tudod, ki vagy.
Facebook
Pinterest