Idézetek az önismeretről
Mi magunk teremtjük azokat a szörnyeket, akik pokollá teszik az életünket.
Szeretek beszélgetni az emberekkel, mindig is szerettem. Azt gondolom, ha az ember mesél magáról, olyasmire is rájön magával kapcsolatban, amit korábban nem tudott.
Abban nem hiszek, hogy bárki életére receptet lehetne adni. Abban hiszek, hogy ha az ember képes arra, hogy elmélyedjen egy kicsit önmagában, akár csak tíz percig vagy negyed óráig, amikor nem engedi magára hatni a külvilágot, akkor rájön arra, hogy mi az üzenet, ami belülről szól. Hogy miért boldogtalan, mitől boldog, mit tehetne.
Nem hiszek a gyermekdeden megfogalmazott csillagjegyek jóslásában, legfeljebb abban, hogy vannak bizonyos keretek, amikre érdemes odafigyelni. Én Nyilas vagyok, és ez a Nyilas csillagjegy annyiban illik az én életemre, hogy két lábbal a földön állok, de az a nyíl, amit kifeszít, az igazából mindig a csillagokat és az eget célozza.
Minden, amit szégyellsz, minden apró dolog, amit eltitkolsz, minden, amit meg akarsz magadon változtatni, az mind te vagy. Abban van az erőd. Ha megtagadod, semmi vagy.
Olvasson utána a szakirodalomban: az elfojtás egyre menőbb. Amivel nem néz szembe, nem töri össze.
Én magam ugyan lelkiismeretlen és érzéketlen vagyok, de minden erőmmel azon leszek, hogy másokban felébresszem a lelkiismeretet és az érzéseket; én tudatlan és silány ember vagyok, de igyekezni fogok, hogy másokat ne vigyek kísértésbe; arcom verejtékében fogok fáradozni, munkálkodni a faluért, becsületesen dolgozni, hogy jó példát adjak másoknak.
Persze félelmetes, hogy akivel vitázok, én magam vagyok. Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok. Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?
Engem az, hogy valamit szégyellni kellett, mindig dacossá tett. Ameddigre elpirultam volna, már meg is sértődtem.
Valamennyiünknek megvan az a kis gyengéje, hogy magunk iránt kissé elnézők vagyunk, s inkább valamely felebarátunkat hibáztatjuk, akin aztán kitöltjük a bosszúnkat, például szolgánkat, aki éppen jókor kerül a szemünk elé, vagy alárendelt hivatalnokunkat, a feleségünket, vagy ha más nem akad, akár egy széket, amelyet aztán úgy odavágunk az ajtóhoz, hogy karja, lába, támlája letörik - hadd tudja meg, mi az a harag.
Szigorú törvény, aki az első vonalban harcol, az sebeket ejt másokon, és sebeket kap. Másoktól, önmagától. Embernek lenni azt jelenti, hogy vállaljuk önmagunkat. Múltunkat, hibáinkat, bűneinket.
A bátorság (...) ott kezdődik, hogy szembe merünk-e nézni önmagunkkal. Tévedéseinkkel. Vétkeinkkel.
Nem azzal lelsz lelki békére, ha átrendezed életkörülményeidet, hanem ha fölismered, hogy ki is vagy valójában, a legmélyebb szinten.
Menekültem önmagam elől, s mint az útját vesztett vándor az erdőben, mind jobban eltévedtem ösztöneim sűrűjében.
Volt szeretőm, ellenfelem, pasim, haverom (...). Eleget próbáltam ahhoz, hogy tudjam, hosszú távon egyik sem fog működni. Nem tudtam megnyílni előttük. Nem érdekelt eléggé a dolog, nem akartam eleget adni és kapni. Amit ezek a férfiak nyújtani tudtak volna, nem kellett, és ők nem értették meg, mire van szükségem.
Facebook
Pinterest