Idézetek az önismeretről
Nehéz úgy élni, hogy az ember reggel a tükörbe nézve azt mondja magának: gazember vagyok.
Önismereti téren (...) egyre csekélyebbek a hiányok nálam. Vannak pillanataim, amikor úgy érzem, hogy már tudom, ki vagyok.
A legnagyobb bűnöm... hogy nem érzem bűneimet.
- Mindenki megmondja, mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy te találd meg a válaszokat. Azt akarják, hidd el az övéiket. - Kitalálom, a magáét kéne elhinnem... - Nem. Én csak azt akarom, hogy végre ne a külvilágból merítsd a tudásodat, hanem saját magadból.
Soha semmit nem akartam megtudni a szerelemben, mert éppen ez volt az egyetlen alkalom arra, hogy a tudatom ellenére legyek sokkal erősebben, és összehasonlíthatatlanul árnyalatosabban jelen az életemben, vagy magamban, vagy ki tudja, miben, mint ahogyan az ember a tudatával bármikor és bármiként egyáltalán jelen lehet.
Nincs átjárás kint és bent közt. Magaddal állsz mindig szemközt. Úgy fürkész mindig a szemed, mint aki tükröt keres, szem azonban így nem láthat. Ki maga nincs: másra sem találhat.
Csak a kudarcainkból tanulhatunk! - tartja a közfelfogás. Én szeretném tudni, hogy mit. A tapasztalataim szerint újra és újra ugyanabba a gödörbe szoktunk beleesni.
Az önismeretnek az a célja, hogy a belsőd minden részét megismerd, s ezekkel a részekkel akár a könyörtelenségig menően tudj bánni, tehát kvázi eszköznek tekintsd a saját belső lényedet. Így mindent, ami terád jellemző, akkor és ott tudd előhozni a lehető legszikárabb és leginkább távolságtartó módon, ahol neked arra szükséged van.
Ha az ember elsőül önmagát tanulmányozná, rájönne, mennyire képtelen önmagán túljutni.
Pontosan tudta, hogyan őrül meg egy ember; nem úgy, hogy kezét-lábát szétdobva elkezd kiáltozni és kapkodni, és lehetetlen, zavaros dolgokat fecsegni, hanem éppen ellenkezőleg: olyan erővel figyeli önmagát, hogy az már nem normális.
A valódi önzőség az, ha nem akarom vállalni a felelősséget a saját vágyaimért. Titokban tartom őket, és elbújok a mögött, hogy csak egy vágyam van: az, hogy a te vágyadat teljesítsem.
Magát csapja be az, aki azt hiszi, hogy minden jó az ő oldalán áll, a másikon meg csupa rossz van. Olyan ez, mintha tőrbe csalnád és börtönbe zárnád a tudatodat. Egy ilyen béklyó ártalmasabb a leghegyesebb dárdánál. És súlyosabb a legvastagabb láncnál.
Mért hiszem azt, hogy jóság van bennem? A jó nem szép, és a szép nem jó. Vagy csak ritkán. De mind a kettő kivonulóban van a világból.
Amíg mások eredményeit szapuljuk, nem kell szembenézni önmagunk hiányosságaival és hibáival. Ez azonban veszélyes érzelmi folyamat, mert megengedő önmagunkkal szemben és destruktív a másik felé, amit azt is jelenti majd, hogy nem sok változás történhet a realitásban, hiszen véleményezni mindig is könnyebb lesz, mint cselekedni.
Az online személyiség olyan, mint egy harmadik kéz, amely erővel ruházza fel a számítógép előtt ülőt, aki aktívabbnak, hatásosabbnak érezheti magát.
Facebook
Pinterest