Idézetek az önismeretről
Van határ, ami attól van, hogy meghúzzák, kijelölik. Van természetes határ - még az sem változhatatlan. És van, ami csak akkor és attól, de attól fogva mindörökre létezik, hogy megsértettük: magunkban.
Néha az élet különösebb, mint egy álom. És csak akkor tudsz felébredni, ha szembenézel azzal, ami a lelked mélyén fekszik.
Ha valaha is kétségünk támad, hogy mit kell tennünk, létezik rá egy aranyszabály: kérdezzük meg magunktól, hogy amit ma meg akarunk tenni, holnap is megtennénk-e.
Mindenkinek megvan a maga metódusa. Ami engem illet, én mindig szíves-örömest egyesítettem a hasznosat a kellemessel.
Az igazi nagyság először az ember szívében nyilvánul meg! (...) A világ soha nem fedezheti föl ezt, amíg mi nem tártuk fel magunkban.
Még egy isten sem változtathatja vereséggé annak az embernek győzelmét, aki önmagát győzte le.
A megkínzott szellem keresi a menekvés mechanizmusát, az érzékek eltompulnak az ismételt sokkok nyomán, és az ember úgy érzi, hogy a világot sok baj és szerencsétlenség árnyékolja be, hogy valamivel több vagy kevesebb nem is számít. Csupán egyvalamink marad, amit nem lehet tőlünk elvenni: hogy bátorsággal és méltósággal cselekszünk, és ragaszkodunk az eszményeinkhez, amelyek értelmet adnak az életnek.
Az emberek nem tudják, milyen fontos lenne időnként önmagunkkal lenni. Azt meg végképp nem, hogy másokban az ilyen csendes órákat tiszteletben kell tartani.
Kit ismerhet egyáltalán az ember? Gyakran azzal is beérném, ha önmagamról bármi olyat állíthatnék biztonsággal, amit nem tudok pár percen belül ugyanilyen magabiztosan megcáfolni.
Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.
Egyvalakinek már régóta hazudok. Magamnak, mert az igazság megrémít.
Én olyan ember vagyok, aki igazán szereti a munkáját, de nem pusztán az emberiség kedvéért. Gyakran tapasztalom, hogy akik így gondolkodnak, többnyire zavaros fejű idealisták, s nem igazán tehetséges emberek. Én a kutatás tisztán intellektuális örömét becsülöm a legtöbbre.
Aki senkivel és semmivel nem tud azonosulni, hogyan is tudhatna önmagával?
Szeretek úgy tenni, mintha egyedül lennék. Teljesen egyedül. Mondjuk a világvége vagy egy pestisjárvány után. Mindegy. Lényeg, hogy nincs senki, aki előtt meg kellene játszanom magam, aki elől el kellene rejtenem, hogy ki is vagyok valójában. Ez olyan felszabadító lenne.
Én nem tudom, hogyan kell. Bármit. A "dolgokat". Csak van, hogy sikerül (nem is kevésszer) - de, hogy is mondjam? n e m: nekem. Hangszer ne legyen büszke a zenére.
Facebook
Pinterest