Idézetek az önismeretről
Ahhoz, hogy a változás útjára lépjünk, fel kell vennünk az önismeret csizmáját.
Először minden tiszteletet megvonunk a gyerektől, aztán amikor már ő sem tiszteli magát, azt mondjuk neki, hogy próbálja meg tisztelni önmagát. Ez annyira abszurd helyzet! Minden gyerek nagy önmaga iránti tisztelettel születik. Minden gyerek tudja, hogy van értéke, belső értéke. Számunkra csak azért nem értékes, mert olyan, mint Buddha, vagy Krisna, vagy Krisztus - de ő egyszerűen tudja, hogy értéke van, hiszen létezik. És ez elég!
A szeretet az ego halála, ezért félsz tőle. Az ego retteg attól, hogy megszeressen valakit. Színlelheti ugyan, de valójában nem szerethet meg senkit. Csupán egy bizonyos pontig képes eljutni; azon túl már félni kezd. És akkor meghátrál, visszavonul. Mindenki tudja ezt, aki valaha is volt már szerelmes.
Ha valaki igazán érett és kiteljesedett személyiség, az gyermeki, ártatlan, áhítattal és ámulattal teli, és annyira fogékony a lét szépsége iránt, hogy egész élete túláradó szeretetté válik. A téged körülvevő lét kimondhatatlanul csodálatos, és ha szíved nem táncol együtt vele, akkor nem is élsz.
Ha egyszer meglátod az ego nélküli pillanat szépségét, akkor utána már könnyű lesz meglátnod az egóval járó boldogtalanságot is.
A férfiak általában nem tudják, milyen váratlanul és radikálisan változhatnak szeretetteljes társból felelőtlen és távoli idegenné.
Az a bizonyos fehér lap, az írók réme, az, amelyet tele kell írni, engem nem rémiszt, sohase is rémisztett. Az a mindennapi, ott a reggeli íróasztalnál, az persze igen, jobb megijedni, mint félni, de az író voltom sose okozott gondot.
Az általánosan elvárt viselkedési normák magadra erőszakolásával nem érsz el semmit, csak azt, hogy a tiszta, teremtő érzelmeid eltorzulnak, és fájdalmat, szenvedést szabadítasz a világ nyakába.
Amikor itt, a földön, emberként minden gátlás és félelem, minden gondolkodás és aggodalom nélkül megéled az érzelmeidet, megéled önmagadat. Amikor szeretsz, maga vagy a szeretet. Nincs ott az egód, hogy félj, nem jelenik meg az aggodalom, eszedbe sem jut a holnap... De még saját magad sem. Egyszerűen csak boldog vagy, mert hát te magad vagy a szeretet.
Ha élsz, de elfogadod lényed azon oldalait is, amelyeket legszívesebben letagadnál, akkor a most elfojtott részeid a felszínre fognak törni. Lehet, hogy nem lesz kellemes, meglehet, hogy a legszívesebben üvöltve fordulnál el saját magadtól, de ha bátran kitartasz, akkor a mélyből felszabaduló szörnyek előbb elvakulnak tudatos figyelmed fényében, utóbb megfürdenek benne, levetik eltorzult formájukat, és erejükkel valódi szabadságot, boldogságot adnak neked s az összes körülötted élőnek.
Az őrület biztos jele, hogy soha nem merül fel benned a kérdés, hogy: "Őrült vagyok-e?".
Tényleg rossz, amikor az ember visszanéz magára, milyen is volt régebben, és észreveszi, hogy két emberré vált: az egyik az benne, amilyennek lennie kéne, a másik meg amilyen igazából.
Az ember szorult helyzetben kénytelen megismerni a saját korlátait, aztán ledönti őket, ahogy a többiek is.
Néha csak az után eszmélünk rá dolgokra, ha legördült a függöny. Arra, kik is szeretnénk lenni, vagy kik is tudunk lenni, vagy kik akarunk.
Semmit nem utálunk úgy, mint jellemünk titkos gyöngeségeit és hiányait.
Facebook
Pinterest