Idézetek az önismeretről
Életem célja, hogy még unalmasabbá tegyem az amúgy is unalmas hétköznapokat. Olykor arra gondolok, hogy talán több személyiség is lakozik bennem. Ám ez hazugság. Képzelgés. Mivel mindenki, aki bennem lakozik, a részemet képezi. A több százmillió én, aki bennem él, valamint az őket csomagolásként magába foglaló én egy nagy egységet alkot, ami én vagyok. Mivel több százmillió én lakozik bennem, szinte mindig ellentétben áll egymással az, amit mondok, és az, amit gondolok. Ám ezeket az ellentmondásokat többnyire azok az énjeim idézik elő, amelyek a csomagolás alatt lapulnak.
Tükörbe nézni mindig kockázatos dolog. Lelkében más képet őriz az ember magáról, mint ami kívülről látszik: arcunk olyan, mint az előhívott kép: minden rajta van. Az is, amit magunkban letagadtunk. Az is, amit az élet írt rá. Az ember életműve az arcára van írva.
Utálok emberekkel beszélgetni. Valahányszor emberekkel beszélgetek, a rossz tulajdonságaim mindig felszínre törnek.
Én nem akarom ismerni önmagam. Egyenként megérteni, felismerni és elfogadni a bennem lakozó több százmillió ént számomra a kínzással volna egyenlő. Mint holmi egyszemélyes szumó, önkigúnyolás vagy monodráma.
Amit mondok és gondolok, szinte mindig tele van ellentmondásokkal. De gondolom, a legtöbb ember ugyanígy van ezzel. Ez persze nem azt jelenti, hogy teszek az egészre, és úgy élem az életemet, hogy közben azt gondolom: "Kit izgatnak az ellentmondások?". Pont azért rágódom magamban ennyit és pont azért élek olyan gyötrelmes életet, ami csupán alig különbözik a haláltól, mert a folytonos ellentmondások miatt elégedetlenséget és bizonytalanságot érzek.
Azt hiszem, a szavaim és a gondolataim közül inkább a szavaimnak van igazuk. A gondolataim ugyanis kizárólag bennem léteznek. Csakis az enyémek. Ugyan mennyit érnek a gondolataim a társadalmi megítélés szerint? Értéktelenek. Mivel azonban én nem tudom társadalmi oldalról szemlélni a dolgokat, úgy érzem, mégis inkább a gondolataimnak van igazuk.
Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le. Pedig olykor magam is tévedek.
Az igazi vallás nem tanít istenimádatra. Az igazi vallás arra tanít, hogy felfedezd magadban a halhatatlant, hogy felfedezd magadban az istenit.
Felemelkedni arra a magasságra, ahonnan önmagadat mint idegent láthatod, igen szükséges dolog. Ez az emberi lélek legmagasabb rendű aktusa.
Adódhatnak az életben olyan helyzetek, amikor az embernek jó egy időre egyedül maradnia, befelé szemlélődnie, elszámolni önmagával. Valamiféle belső megtisztulást átélnie. Ez a lehetőség nem adatik meg annak, aki retteg ötpercnyi csendtől, magányosságtól is, aki, ha egyedül van, bekapcsolja a rádiót, magnót, mert nem tud háttérhangok - képek nélkül élni.
Az életben el kell tévedni ahhoz, hogy az ember önmagára eszmélhessen. Tehát áldottak lehetnek a tévutak is, ha nem körbe visznek, meddő keringésbe.
De végül is megértettem, hogy az felnőtt ember, - aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára, - aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában is. Aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat, - aki tudja, hogy bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára, - aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja, - s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.
Az élet csupán egy lehetőség a fejlődésre, a virágzásra, arra, hogy valóban legyél. Az élet önmagában üres: ha nem vagy elég kreatív, nem tudod megtölteni beteljesüléssel. A szívedben ott van egy dal, amit el kell énekelned, egy tánc, amit el kell táncolnod, de ez a tánc láthatatlan, és a dalt még csak nem is hallottad eddig. Lényed legbenső magjában van mélyen elrejtve. A felszínre kell hozni, ki kell fejezni. Ez az "önmegvalósítás". De ritka az olyan ember, aki az életét növekedéssé változtatja, aki az életét az önmegvalósítás hosszú utazásává alakítja át, aki azzá lesz, akivé lennie kell.
A meditáció egy ugrás: először a fejtől a szívig, majd a szívtől a létig. Egyre mélyebbre és mélyebbre hatolsz magadban, ahol a számítgatásokat hátra kell hagynod, ahol minden logika értelmét veszti.
Az a leggazdagabb ember, aki ismeri önmagát és a középpontját. Valójában ott található Isten birodalma. Ez a te birodalmad, és te vagy benne az Isten. Mélyen legbelül, lényed központjában császárrá leszel.
Facebook
Pinterest