Idézetek az önismeretről
Többnyire az elhangzott mondatot, megtörtént mozdulatot bánja meg az ember, mikor méltatlannak érzi, mintha egy idegen szavát mondaná, lépését cselekedné, de megvetendőbb vétek az, amit nem mondtam ki, amit nem engedtem megtörténni, pedig az én szavam, az én történetem lett volna.
Mindenkinek megvan a maga mardosó, éjeket emésztő ördöge, és ez a tény nem rossz s nem jó, hanem ez az élet: ha nem lenne ez az ördögünk, nem is élnénk.
Azok az emberek vagyunk, akik sok mindent el tudunk tűrni, de van, amikor minden megtelik, és nem fér bele semmi.
Ha vállalni tudod magadat olyannak, amilyen vagy, magadra találsz.
Ha azt gondoljuk, hogy tudjuk a választ, akkor minden eredményt úgy fogunk alakítani, hogy összhangban legyen ezzel az előre kialakított elképzeléssel.
Saját korlátod te vagy - emelkedj felül rajta.
Úgy élem az életem, hogy állandóan ott ülök a nézőtéren, de a vásznon az én filmemet vetítik, én vagyok az egyik szereplő, mindig kívülről is látom magam. (...) Próbálom nem elveszíteni ezt a fajta ironikus látásmódot, mert ez biztosítja, hogy reálisan lássam magamat és a világot.
Mi tesz minket emberré, És miért hazudunk folyton? Mit ér az érzés, ha nem mutatom, És a szót is magamba fojtom?
Mi a legfontosabb az életben? Ha olyasvalakit kérdezel, aki éhezik, azt feleli majd, hogy az ennivaló. Ha olyasvalakit kérdezel, aki fázik, azt feleli majd: a meleg. Ha pedig ahhoz fordulsz kérdéseddel, aki magányosnak, elhagyatottnak érzi magát, azt a választ fogod kapni: az emberek társasága. No és ha kielégítettük mindezen igényeket, akad-e még valami, amire mindannyiunknak szüksége van? A filozófusok szerint igen. Ők úgy vélik, hogy nemcsak kenyéren él az ember. Persze hogy létfontosságú az élelem. A szeretet és a gondoskodás is nélkülözhetetlen. Csakhogy van még valami, ami életünkhöz feltétlenül szükséges. És ez nem más, mint hogy tisztában legyünk azzal, kik is vagyunk valójában és miért élünk.
Azt mondják, olyan ember vagyok, akivel nem lehet együtt dolgozni. Beképzelt, goromba, önző, és a többi. Nem vagyok tekintettel mások érdekeire. Magam ellen hangoltam a kollégáimat. És ezt azok mondják, akiktől a legkevésbé vártam. Mint derült égből a villámcsapás. (...) De nem ez a lényeg! Egészen más izgat: ha mindenki azt mondja, hogy rossz vagyok, lehet, hogy tényleg rossz vagyok?
Mindenkinek előfordult az életében. Az enyémben is. A félelem pillanata. Nem fizikai, nem halálfélelem, hanem éppen az a pillanatnyi elmezavar, amely törést okoz a lélekben. A megingás pillanata. Vagy talán az önmegismerésé? De ezután azt mondja az ember; egyszer gyengének mutatkoztam előttetek, de többé soha.
Egyre többet értek az életemből, mert egyre több belőle az, ami messze van, nagy ár az ingatag tanulságért.
Én bizony mindennek csak a pozitív oldalát nézem - lehet, hogy általában az a kevesebb, de az a hasznosabb, az előrébb vivő. Aki pedig ennek ellenére továbbra is sápítozik, örökké elégedetlenkedik, az tegye csak nyugodtan, ha az jó neki. Csak hát az a baj, hogy az ilyen ember a környezetét is pusztítja, gyilkolja.
Tudod-e hogy a belső csend lelked gyógyforrása? A jeges ma elől takarót sző rád egy kegyes párka. Egyszer majd ráébredsz mitikus önvalódra.
A másik ember tudom, az is én vagyok. Ha jó, ha rossz is.
Facebook
Pinterest