Idézetek az önismeretről
Aki nem lépett rá a felismerés útjára, az a szenvedéseiből tanul. Amikor már elege lesz a szenvedésből, akkor felismeri, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy szenvedései véget érjenek.
Mézédes átok hogy mindent megengedek és mindent látok.
Csak akkor kezdünk valamely erényünknek nagy értéket tulajdonítani, amikor észrevesszük, hogy ellenfelünkből hiányzik.
Amikor még kölykök vagyunk, nem gondolkodunk filozofikusan, nem mondjuk magunknak: "Igazam van? Tévedek?" Egyszerűen csak követünk egy utat, amely jobban elszórakoztat, mint valamelyik másik, anélkül hogy sokat gondolkodnánk annak érvényességén, amit csinálunk. Csak később kérdezzük meg magunktól, vajon igazunk van-e, vagy tévedünk, és nem tudnánk-e változtatni.
NEM ELÉG hinni. Ne bámulj kábán az örvénybe! Lehúz. Tekints fel! Figyelj benső egedbe! Csupa fontos jel. Utat mutat a végtelenbe.
Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?
Senki nem tudhatja, mi rejlik benne, amíg meg nem próbálja kideríteni.
Nekem arra van szükségem, aki tengerre nyíló ablak, nem pedig tükör, amely unos-untig csak engem mutat.
Aki félt már valaha az életben, az tudja, hogy a félelem, ha kívül nem mutatkozik is, belülről rágja az embert. A mosolygás, a gőgös vagy bátor arcjáték csak a kívülállónak szól, önmagát senki sem tudja becsapni.
Ki tudná megmondani, melyik a bűn, és melyik a jótett. Végeredményben élni muszáj, azért teszünk mindent, hogy megmaradjunk. Majd lesz idő számot adni cselekedeteinkről, amikor bezárul a nagykapu, addig hiába fogadkozunk, amit ma megbántam, holnap úgyis újrakezdem.
Tárgyilagosan szemlélve a dolgot, sohasem láttam még ragyogóbb, magányosabb, kiegyensúlyozottabb őrült elmét, mint a sajátom.
Úgy telik el az életünk, hogy időről időre elfelejtjük saját magunkat: eltemetjük azt, akik voltunk. Egy idő után mindannyian kimondhatatlanul belefáradunk abba, amik vagyunk, és amik voltunk.
Elhamarkodott megállapításaim miatt szégyenérzés kínozott, már többször észrevettem, erre nagyon hajlamos vagyok. Minden meggyőződés nélkül, csupán türelmetlenségem miatt, örökké gyanakszom. (...) Azért ítélek el mindenkit, mert nem vagyok képes önmagamat megismerni.
Nem könnyű önmagunk elől elrejteni gondolatainkat, főleg, ha az bosszúvággyal is párosul.
Eddig lobogtam, küzdtem, vágytam, égtem: utolsó végváramba visszatértem, s dárdák elől páncéltalan magam egy láthatatlan körrel kerítem. Megálljatok! Ezen túl Én vagyok, és a Hitem!
Facebook
Pinterest