Idézetek az önismeretről
Van egyfajta erény, mely nem más, mint föltétlen hűség lényünkhöz, végzetünkhöz és hajlamainkhoz.
Csak rajtad múlik, hogy ki is vagy valójában. Mindenről te tehetsz. Ha a tükörből egy roncs néz vissza, ne okold a körülményeket. Sem a főnököd, sem a családod, sem a társad nem tehet arról, ahol te tartasz. Egyedül a te kezedben van az irányítás. Csak te húzhatod be a féket. Csak te fordíthatod el a kormányt. Ne hidd, hogy az élet szajhája vagy. Senkihez nem tartozol, és senkinek nem tartozol. Az életed elcseszheted, de tökéletessé is formázhatod.
Az embernek nem azt kell keresnie, hogyan lehet szent vagy bűnös, Isten vagy Ördög, hanem azt, hogyan lehet ember és hogyan szeretheti meg saját emberségét.
Inget váltok - s közben agyamon átlobban, hogy életet én még soha nem váltottam, s bennem ez a kérdés mind izzóbbá válik: hogyan viselhetném tisztán mindhalálig?!
A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.
Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (...). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei.
Mint egy nagy, piros, véres jégcsap Csüggök szélén sok szív-eresznek, Megfagynak, kik engem szeretnek.
Vagyok, aki vagyok. Maradok Michael Rogers, és járom a világot, és csinos nőkkel ismerkedem össze, amikor kedvem támad rá! Persze ez egy kissé szűkös életmód volt, de eddig még kibírtam. Élveztem az életet, és beértem azzal, hogy az élet csak játék. De hát, azt hiszem, nem is viselkedhettem volna másképp. Az ilyen életszemlélet együtt jár a fiatalsággal. Mikor ez az ifjúság kezd elmúlni, már az élvezet sem az igazi.
Mindig rengeteget dolgoztam azon, hogy évek alatt kiszabaduljak valami veremből, amit magam ástam magamnak, hogy megáshassam a következőt, és megint évekig dolgozhassak a szabadulásomért.
Mindenki olyan, amilyennek születik. Én arra születtem, hogy veszedelmesen éljek. Nem vagyok törvény- és hagyománytisztelő.
Én vagyok veszedelmes. Mindig is az voltam (...). Szokásommá vált belerohanni a veszélybe. Nem, nem is szokást mondanék. Inkább szenvedélyem. Akár valami kábítószer. Nekem ez olyan, mint a kábítószer rabjainak az a helyes kis heroingolyócska, amit időnként le kell nyelniük, hogy az élet színes és ragyogó legyen, hogy érdemes legyen leélni. Ez így van rendjén. Vagy belehalok, vagy nem, majd elválik. Kábítószert sosem szedtem, sosem volt rá szükségem, a veszély volt a kábítószerem. De aki úgy él, mint én, veszélyt és romlást hozhat másokra.
Gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy kivételes vagyok. Aztán fiatalemberként meggyőződtem róla, hogy ha nem is kivételes, de legalább valami korábban ismeretlen csodálatos és bonyolult keveréke vagyok. De az évek során legalább a felét megértettem azoknak az ellentmondásoknak, amelyek a bonyolult mivoltomat alkották. Ami maradt, arról kiderült, vagy megoldhatatlan számomra, vagy, ami még valószínűbb, nincs is megoldása. Egyszerűen csak jelentéktelen zsákutcák.
Még nem haltam meg, csak széthullóban vagyok. De ki nem? Mi mindannyian ugyanabban a süllyedő hajóban ülünk, és próbálunk jókedvűen evezni. Itt van például a karácsony. Ki a szarnak hiányzik? Aki kitalálta, annak biztosan sosem kellett nehéz csomagokat cipelnie. Nekünk viszont minden felesleges cuccunktól meg kell szabadulnunk ahhoz, hogy lássuk, hol is vagyunk valójában. Pontosabban, hogy hol nem vagyunk. Mert minél több cucctól szabadul meg az ember, annál világosabban lát. Az életben minden fordítva működik. Ha fordítva él valaki, a nirvána az ölébe pottyan.
Hogyan vehetjük észre leghamarabb a saját hibáinkat? A második évezred közepén élt egy filozófus, aki azt állította, hogy ez az adottság velünk születik, mivel Isten mindenkibe "beléhelyezi" a "természetes világosságot", mellyel képes megkülönböztetni a jót a gonosztól. Én ebben hiszek, és folyamatosan ezt a fényt keresem, mely néha egy érzés képében megjelenik körülöttem.
Alapjában véve nem vagyok lusta. Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy nyugtalan a természetem. Mindenhová el akarok jutni, mindent meg akarok nézni, mindenbe bele akarok vágni. Keresek valamit. Igen, ez az! Keresek valamit!
Facebook
Pinterest