Idézetek az önismeretről
Természetszerűleg csupán egyetlen hang, csak egyetlen személy hiányzik belőled, és ez te magad vagy. Egyébként egész sokaság lakozik benned, mely szüntelenül az őrületbe kerget, hiszen az egyik hang azt mondja, "tedd ezt!", mire a másik így szól: "Soha meg ne tedd! Ne hallgass arra a hangra!" És máris darabokra hullasz szét.
Aki nem szereti saját magát, mást sem tud szeretni, s akkor mire jó az egész ember?
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
Lelke mélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló. Hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyikben éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. Hogy valakinek az életét mélységesen megérintette az én létezésem. Ezt mindannyian szeretnénk. Ennek semmi köze az életkorodhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.
Az ambíciótól az értelemig c. film
A megfelelés látszólagos jutalma ellenére a lelkünk kifárad attól, ha olyan tevékenységeket végzünk, amelyek velünk született természetünkkel ellentétesek.
S megint élek, kiáltok másért: Ember az embertelenségben.
Az emberi intelligencia egyik legfontosabb jellemzője, hogy képes ellentmondani önmagának.
Tűz nélkül is majd tüzelek, Engem nem olt ki semmi, semmi. Gyertek hozzám, tanuljatok Dideregni.
Igazából soha nem izgatom magam, egyszerűen ilyen vagyok. Nem is nagyon szoktam meglepődni. Talán azért, mert arra számítok, hogy bármi megtörténhet. Ez viszont úgy hangzik, mintha hívő lennék, de persze az sem vagyok. Átfogalmazom: egyszerűen csak elfogadom a dolgokat, úgy, ahogy történnek.
Nekem a szabadság kell. A levegő, a tér, hogy ne öljenek meg egyetlen pillantással, gondolattal, hogy ne érezzem azt, hogy nem jó az, ami vagyok. Még egyszer nem vagyok hajlandó elviselni azt, hogy háttérbe szorítsanak. Nem választok rosszul, most már nem fogok. Nem kell olyan, aki nem tisztel, nem becsül, és nem örül nekem, velem; minek kellene. Mit tudnék én kezdeni vele? Ám addig, amíg ilyen nincs, élvezem azt, ami vagyok, így nem is hiányzik senki. A mosolyt, az életet, amit nap mint nap kiszínezek, és kérdés nélkül lepakolom magam elé, vigye, akinek kell, nálam aztán van belőle bőven. Hiszen addig jó, amíg meg tudod találni magadban a gyereket, az idiótát, az őrültet, azt, aki a hétfő reggelt nem szürkének, hanem kávé nélkül is varázslatosnak látja.
Hamar felismertem, hogy csak akkor segíthetek másoknak a változásban, ha én magam is meg tudok változni. Ahhoz pedig, hogy adhassak másoknak, nekem magamnak is jobbá kellett válnom.
Boldogan mentem a ködben, és ezt gondoltam: végre! Végre egyszer lehet cél és irány nélkül haladni néhány lépést e civilizált életben is, mely máskülönben amúgy is aggasztóan célirányos. Végre néhány perc, egy nagyváros életében, mikor ismeretlen erő felold mindent, ami anyagszerű, s a város átadja magát e különös játéknak, mely kissé félelmes és veszélyes is. Túl szabályosan élünk. Az embereket meg kell tanítani arra, hogy merjék szeretni és vállalni a veszélyt és a rendkívülit. Néhány veszélyes lépés a ködben különb életérzést ad, mint ezer és ezer biztos, céltudatos lépés a napvilágban. Ilyen pillanatokban, mikor senkivel nem lehet találkozni az utcán, mert az emberek elvesztették a ködsapka alatt személyiségük ismertetőjeleit, végre találkozunk önmagunkkal.
Ha az ember mindent elhinne, amit más emberek mondanak saját dicséretükre, túlságosan jó véleménye lenne róluk, és túlságosan rossz önmagáról.
Ahhoz, hogy rendet rakjunk a fejünkben, előbb meg kell néznünk, mi van benne.
Furcsa, de soha nem a szomorú dolgokon sírom el magam. Épp ellenkezőleg. Mások őszinte öröme, nem várt sikere vagy éppen meghatottsága tud engem is könnyekig elérzékenyíteni. Mások tiszta, mély érzelmeinek látványa hat rám így. Mások katarzisa képes belőlem is katarzist kiváltani. Meg a zene. Vagy a film. Egy regény is. De egyetlen kép vagy fotó is.
Szeretem anyámat. Nagyon szeretem, de valami nehezen meghatározható módon szeretem őt. Nem is értem igazán, ezért aztán nagyon nehéz, szinte lehetetlen elmondani neki. De azért tényleg szeretem. Annyira szeretem őt, hogy azt kívánom, bár ne olyan gyereke lenne, mint amilyen én vagyok. Bár tudnék találni neki valaki mást magam helyett. Mert nem nagyon hiszem magamról, hogy képes lennék megváltozni.
Facebook
Pinterest