Idézetek az önismeretről
Én senkinek se kellek, úgy, ahogy vagyok. (...) Ami a legfontosabb, nekem magamnak se kellek így. Úgy vagyok, mint aki eltökélte, hogy nyers répán fog élni, s azt hiszi, hogy ezáltal sokkal különb, mint a többi ember.
Alekszej Nyikolajevics Tolsztoj
Senki emberfia nem érezheti teljességgel önmagát, csak behunyt szemmel, mintha a sötétség volna lényegünk igazi eleme, bár a világosság rokonabb lényünk földből lett felével.
Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok, szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett, aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek; de aki önző, mint minden ember. Az, hogy szeretlek, talán az is önzés. - Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.
Minden ember neveltetésében eljön az az idő, mikor meggyőződik róla, hogy az irigység tudatlanság; az utánzás öngyilkosság; hogy el kell fogadnia magát, akár tetszik neki, akár nem; hogy bár a széles világ tele van jósággal, egyetlen szem tápláló búzához sem jut, csak ha megdolgozik érte azon a földdarabon, amelyet művelnie adatott. A benne szunnyadó erő új a világban, és rajta kívül senki sem tudja, mire képes, és ő is csak akkor, ha megpróbálta.
Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben. Radikálisan változtassuk meg gondolatainkat, és el fogunk képedni, milyen hatással lesz életünkre. Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít. Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk.
Nem azok vagyunk, akinek hisszük magunkat, de amit hiszünk, olyanok vagyunk.
Ha az ember békében él önmagával, és elfogadja élete véges mivoltát, akkor minden mozgósítható energiáját a vele született gyógyulási képesség szolgálatába tudja állítani.
Bármilyen lelki nyomorban élek, ott még nem tartok, hogy képmutatásnak tartsam mások erényeit, csak azért, mert belőlem hiányzanak. Akadhatnak emberek, akik olyan tisztán halnak meg, amilyen tisztán másnak megszületni sem sikerül.
A világ "megváltása" nem ott kezdődik, hogy a társadalmat felforgatom, hanem ott, hogy önmagamat gyökeresen megváltoztatom.
Az ember érettségének egyik ismérve talán éppen abban rejlik, hogy világosabban felismeri saját személyes korlátjait.
Az önismeret hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai. Ahogy Buddha mondja, a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk vagy nem merünk megismerni.
A változást az elutasító attitűd hozza létre, az, hogy valamit nem fogadunk el magunkban, szabadulni akarunk tőle, vagy legalábbis át akarjuk formálni. A lélektani valóság az, hogy minden változás eleve reménytelen, ha kiindulópontja nem az elfogadás, a belső igentmondás önmagunk teljességére.
Vándorolunk, évezredeket utazunk, pedig igazából azt keressük, ahonnan elindulunk. Csak abból a pontból soha nem látjuk magunkat. Nem hiszem, hogy sokat változtam, vagy hogy bölcsebb lettem. (...) Nem hiszem, hogy közelebb kerültem magamhoz, hiszen igazán távol sem voltam soha. Nem hiszem, hogy kevésbé merek álmodni. Néha bátortalanul mondom ki, de belül folyton hiszek.
A másokkal való kapcsolataimban arra a következtetésre jutottam, hogy hosszú távon nem segít, ha másnak mutatkozom, mint ami vagyok. Nem használ, ha nyugodtan és kedvesen viselkedem, mikor valójában mérges és kritikus vagyok. Nem jó, ha úgy teszek, mintha tudnám a megoldást, ha egyszer nem tudom. Nem használ, ha szívélyesnek látszom, amikor éppen ellenséges vagyok. Nem használ, ha magabiztosnak akarok tűnni, mikor éppen bizonytalan és rémült vagyok. (...) A legtöbb hiba, ami emberi kapcsolataimban előfordul, a legtöbb eset, amikor nem tudok másokon segíteni, éppen annak tulajdonítható, hogy valamiféle védekezésből másképp viselkedem kifelé, mint ahogy belül érzek.
Az író valahogy nem is az erényeivel igazán író, hanem inkább azzal, ami hibás, selejtes, tökéletlen benne -, ez a hiba igazán ő.
Facebook
Pinterest