Idézetek az önismeretről
Az arcodra, ha nem vigyázol, drasztikusan ráfagy a máshol. A nem úgy, a nem most, a nem te, a "mintha már", a "csak a teste". Véletlenül nézel a tükörbe, s akit látsz, egy idegen ürge.
A bölcsességhez egység kell, a bölcsességhez teljesség kell, a bölcsességhez az kell, hogy tudatosságod, figyelmed kikristályosodjon, hogy lásd cselekedeteidet, hangulataidat, gondolataidat, érzelmeidet... hogy láss mindent, ami belül történik. És pusztán a figyelem által megindul egy csoda. Ha látni kezded, hogy minden ok nélkül hazudsz, akkor csak az, hogy ennek tudatában vagy, legközelebb már megakadályoz. Amikor legközelebb megint épp a hazugság peremén állsz, egy hang belül azt mondja, hogy "Figyelj, vigyázz - megint beleesel a csapdába." Amikor legközelebb megint szomorú leszel, valami belül figyelmeztetni fog, emlékeztetni fog.
Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.
Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja! Tedd ezt az erősségeddé, s akkor sohasem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként, és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele!
Nincs más esélyed, hogy amíg még vannak nappalaid és éjszakáid, együtt tudj élni magaddal, békén feküdj le, könnyű szívvel ébredj.
Magamfajta ember szívesen babrál a szavakkal, túlzással azt is mondja, hogy legszívesebben evvel babrál, s ugyanolyan hévvel mesél egy a hetvenes évek elején megismert asszonyról, mint az Erdélyi Szótörténeti Tárról, amin aztán mindkettő, a nő is, a tár is, megsértődik; de hát két szék közt a pad alatt lenni - lehetne akár ambíciónk is.
Mind álarcot viselünk, különféle okokból. Néha azért veszünk fel egy álarcot, mert valójában eggyé szeretnénk válni vele. Néha azért viseljük, mert képtelenek vagyunk szembenézni azzal, ami alatta van. Néha azért viseljük, mert valaki más szeretne minket másnak látni. És néha azért viselünk álarcot, hogy ne derüljön fény személyünkre. De az a baj az álarcokkal, hogy bármelyik pillanatban leránthatják rólunk őket!
Mindegyik, úgymond "hibának" megvan az igazi, segítő tulajdonsága. Ezeket minden ember használja, ezért felesleges letagadnod a környezeted által negatívnak tartott tulajdonságaidat. (...) Arról nem is beszélve, hogy ha változtatni szeretnél rajtuk, először el kell ismerned a létezésüket.
Rosszul teszed, ha megsértődsz, amikor megtudod, hogy a hátad mögött becsmérelnek. Ha negatívan fogadsz bármi effélét, te magad rombolod le a lelki békédet. Az ember maga felel magáért, a fájdalmaiért. A sértéseket úgy kell tudomásul venni, mint a szellőt, amely elleng mögöttünk. Másképpen szólva, félre kell söpörni az emberek durvaságait. Hogy érzünk-e fájdalmat, szenvedést bizonyos helyzetekben, ez leginkább attól függ, miképpen viszonyulunk az adott körülményekhez. Sokat számít, hogy nem vagyunk-e túl érzékenyek, nem vesszük-e túl komolyan a dolgokat.
Ha valaki felidegesít, az azért van, mert vannak olyan tulajdonságai és cselekedetei, amelyek benned is megvannak, csak annyira elfojtottad őket, hogy nem tudsz a létezésükről. Éppen ezért hihetetlen intenzitással befolyásolnak téged, de mivel nem veszel róluk tudomást, az egód a maga módján próbálja felhívni rájuk a figyelmedet. Azok a személyiségjegyek, amelyeket hibának látsz másokban, mind megvannak benned is, csak letagadod a létezésüket.
Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.
Mindent tagadhatsz, kivéve, hogy jobbá válhatsz, ha akarsz. Tűnődj csak ezen bátran!
Tér és idő zsugorodnak, Ha én egyszer nekikezdek. Amit mások már feladnak, Nekem ott van csak a kezdet.
Ahhoz, hogy szeretni tudjon az ember, feltétlenül magába kell néznie.
Az elülső tükörben láttam magam, amint a hátsó tükörbe nézek, s ahogy tartotta, a tükör egy pillanatra olyan szögbe billent, amely a mélység illúzióját kelti: végtelen folyosókban látom magam... ahogy nézem magam... nézem magam... nézem magam... nézem... Melyik az? Ki vagyok?
Facebook
Pinterest