Idézetek az önismeretről
Általában mindig utáltam azt mondani: "Bocsásson meg, papa, többé nem teszem" - de nem azért, mert nem lettem volna képes rá, hanem ellenkezőleg, talán éppen azért, mert túlságosan is képes voltam rá; de még mennyire!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Én természetesen nem töröm át a falat a homlokommal, ha valóban nincs erőm ahhoz, hogy áttörjem, de nem békülök ki vele csak azért, mert kőfal áll előttem, és mert nekem nincs elég erőm.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
A sarkon túl valami vár rám. Érzem. Tudom, hogy közel van a lélegzetelállító beteljesülés, amelyet még nem ismerek. Ha akarnám, megállhatnék (biztos, hogy képes lennék rá?). De ha ezt teszem, soha nem fogok rájönni, ki is vagyok valójában. Azok, akik nem tapogatják ki lelkük legsötétebb sarkait, megcsömörödnek ezek fogságában... Mélyebbre kell hatolnom magamban, le kell mennem az illem és a megszokás térképéről. A tudat évszázadunk felfedezésre váró kontinense. Minden vagy semmi alapon felszálltam a felfedezőútra induló hajóra.
Merj szembenézni a saját tükörképeddel! Ez az első lépés a talpra álláshoz. Harc, amit meg kell vívnod a menekülések helyett. Egy napon pedig nemcsak sajátodéba, de mások szemébe is büszkén nézel majd.
Emberek vagyunk. Tökéletesebb képet szeretnénk sugallni magunkról valamennyien, mint amit megérdemlünk. Megbocsátható gyengénk ez, de jó tudomásul vennünk, mert ha elhisszük, hogy olyanok is vagyunk, mint amilyennek szeretnénk feltűnni a szélesebb vagy szűkebb nyilvánosság előtt, az súlyos következményekhez vezet.
A saját szebb és valódi arcunkért meg kell harcolni. Önmagunk fölfedezése a legnagyobb háborúsággal jár, s a legnagyobb áldozatot is követeli. És igazi társunk az, aki ebben segít.
Ki voltam, és mivé lettem? Egyetlen perc az egész - Valami elsuhant felettem. Döbbenten nézem, hogy közelednek, mindazok, akik én voltam itt. S látom, hogy a testem egyre csak lapít.
Ma nem ismerek magamra nézni nem is merek magamra.
Ringatódzom az emlékeken. Néha azt hiszem, magam idézem fel őket, máskor meg, hogy ők játszanak velem. Ebben a múltban gyökerező, furcsa álomvilágban élem a mindennapokat, csak a szemem fénye kopott meg egy picikét: a hitem. Be kell ismernem, hogy mit sem ér a hűség, az állhatatosság, ha alázattal nem párosul. Be kell ismernem a kudarcot: álmot senkire sem lehet rákényszeríteni. Igazán boldog csak akkor lehetek, ha öntörvényeik szerint teszem boldoggá azokat, akiket szeretek. De ehhez, mint Mózesnek, szét kellene törnöm a kőtábláimat. Győzni magam fölött. Kétes diadal.
Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bűnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él!
Miért kellene másoknak igazolniuk téged? Ha te magad tudod, ha megtapasztaltad saját lényedet annak minden szépségével, minden örömével, minden pompájával és minden dicsőségével együtt, akkor ugyan miért foglalkoznál mások véleményével?
Mikor kicsi voltam, folyton piszkáltak, mert én voltam a legalacsonyabb az osztályban, és nem tudtam megvédeni magam. De aztán felfedeztem, hogy van valamim, ami nagy: a szám. Azóta is azzal harcolok.
Az önismeret szempontjából az egyik legnagyobb kihívás megtanulni a kudarc értelmezését, mivel életünket nem a kudarcok mennyisége alakítja, hanem az a mód, ahogyan ezeket kezeljük és feldolgozzuk.
A meggondolás semmit sem ér, egyedül az ösztönös cselekvéseknek van értelme az életben, mert azokban közelíti meg az ember leginkább igazi önmagát.
Az igazi önismeret ott kezdődik, amikor tudsz mosolyogni a saját hibáidon, kudarcaidon, amikor van benned önirónia. Aki tud nevetni önmagán, már jó úton jár ahhoz, hogy önismeretre tegyen szert - és megismerjen másokat.
Facebook
Pinterest