Verebes István

Nincsenek örökkön-örökké érvényes paradigmák. A hagyományokhoz ragaszkodó előadásmód is lehet lenyűgöző, az útkereső, bátor kezdeményezéseknek is lehet bénult unalom a végeredménye.

Számomra mindegy, hogy minek tartanak, sokkal jobban foglalkoztat, hogy olyan vagyok-e, olyan maradtam-e, amilyenné lenni akartam tizennyolc évesen.

Igaz, hogy a hagyomány elavul progresszió nélkül, ám a hagyomány tagadása által a progresszió is nagyon hamar kiürül.

A művészet, a színház fészket rak ideológiai lombozatokon, vagy az ideológia rak fészket a művészet, a színház vadregényes berkeiben, számítani lehet rá, hogy elállja az utat a növekedést serkentő fotoszintézis elől, és a teljesítmények oxigénkibocsátása, egészségessége veszélybe kerül. Születhet érték és minőség így is, de a rossz hangulat rendre megöli a felettük érezhető közös örömöt.

A javadalmaknak nem pusztán anyagi értéke van, hanem presztízs-súlya is.

Minél tehetségesebb egy színész, annál nehezebben kezelhető. A rendezés és az igazgatás éppen abban áll, hogy az, aki rendez vagy igazgat, a nehezen kezelhető színészeket, ha nehezen is, de kezelni legyen képes.

Zseniálisnak besorolni leginkább halott művészt illik. Az élő művész lehet egyszer-egyszer nagyon-nagyon jó, de mégis ott van egy új korszakban való elévülés és romlandóság rizikója.

Szeretek dolgozni, ha van értelme, de ennél csak nem dolgozni szeretek jobban.

Ha van értelme józannak maradni, a legidültebb alkoholista is leteszi a poharat.

A magyar színész senki másra nem számíthat, csak arra, hogy tetszik a népnek. A nép pedig nagy átlagban rossz ízlésű, és bár ez sajnálatos, bizonyos színészek számára néha még szerencse is.

A színházi közhiedelem úgy tartja, hogy a pályához húsz százalék tehetség és nyolcvan százalék szerencse kell. Az én beosztásom más. Szerintem száz-száz százalék tehetség, szerencse meg szorgalom és ötszáz százalék szívósság szükséges.

A "művészetet" (...) nem lehet sem tanítani, sem tanulni.

Ha egy színész - akár egy komédiában is - nem azt keresi, hogy miképp tépheti fel sebeit, miképp enged belátást titkaiba, miképp él meg olyat, amiből a néző saját sebeire, titkaira ismer, nincs értelme az egésznek.