Sarah Garden

Elvárni senkitől nem lehet semmit. El kell fogadnunk az embereket olyannak, amilyenek... egy ember van a világon, akitől elvárhatunk dolgokat, s akit akár meg is változtathatunk... mi magunk. S hogy kialakítsuk magunkat, az épp elég feladat egész életünkre. Ha ezt megtesszük, hatunk másokra is. Ha mindig a legtöbbet adod másoknak, előbb-utóbb elkezded ezt vissza is kapni.

Kit ismerhet egyáltalán az ember? Gyakran azzal is beérném, ha önmagamról bármi olyat állíthatnék biztonsággal, amit nem tudok pár percen belül ugyanilyen magabiztosan megcáfolni.

Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság, talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire! Mindannyian álmodunk.

Elcsitult a lelkem, már semmit nem akart. Köszönetet mondtam a reggelért, hogy újra felébredhettem, a napért, mert cirógatta a hajam, a lányomért és a páromért, meg azért, hogy itt lehetek, ezen a világon. Akár fájdalmaktól gyötörten is. Már egészséges sem akartam lenni. Nem vártam a szertől - amit napról napra, szorgalmasan szedtem - semmit.

A szív üzenete nem a dobbanás, hanem a dobbanások közti időtlen csend.