Idézetek az önismeretről
Szépen öregszem, ez talán vigasztal, Mosolyráncokkal, mint a boldogok, S mert nem bírok a gyorsuló irammal, Azt szeretem, akit más eldobott.
Huzatban aszalódik az arcom kire hárítsam saját kudarcom nincs erő mi bukásom felülmúlja vereségemnek vagyok féktelen tanúja. Megmászom ismét a három emeletet kihagyva néhány elcsépelt jelenetet épülök de szellemem tovább rombolom halálomat türelmesen begombolom.
Annyi éven át olyan intenzíven próbáltam kifordítani az életem és mindent megkeresni, hogy közben éppen magamat felejtettem el megkeresni. Valahol elfelejtettem megkeresni, ki is vagyok én valójában.
Mától fogva újra kezdem az életem. Új élet virrad föl számomra. Megszűnt, ami eddig nyomorított és megakadályozta, hogy éljek. Igazad volt ma délután, amikor azt kérdezted, nem magam elől akarok-e elszaladni? Mert ezt tettem évek óta. Mert nem tudtam, erős voltam-e vagy nagyon gyönge. (...) Féltem önmagamtól, féltem az élettől, tőled is féltem.
A magunk kis világában megteremthetjük a belső békét, az egyensúlyt, a harmóniát azáltal, hogy rendet teszünk belül és kívül is. Mert ahogy odabent rend van és béke, úgy elrendeződnek körülöttünk is a dolgok, és sokkal jobbnak találjuk a külvilágot is.
Felelős vagy a gondolataidért, mert a képzelőerőddel is teremthetsz vagy rombolhatsz, élhetsz vagy visszaélhetsz!
Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás: de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más; s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem: utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem. Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván. Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.
Én hallgatok a belső megérzéseimre, amiben soha nem tévedek. Eddig akkor tévedtem, amikor nem hallgattam rájuk. (...) Ennek nagyon egyszerű trükkje van: meg kell teremteni a csendet, merjünk csendben maradni önmagunkkal.
Az az ember, aki tudatában van az erejének, kerüli a verekedéseket.
Gyakran elnyom az álom, hogy a félelmeim lássam. Nem találom magam, nem emlékszem, hova ástam. A lelked üres papír, ha nem ír rá a szenvedély, De erősen kell úsznod, hogy az árral szembe élj.
Miért a másik út tűnik, dereng úgy mindannyiszor, akárha jobb lehetne, s mi eltévedten, tétovázva járunk úttól-útig, középutat keresve, míg megtanuljuk, hogy nincsen középút, sorra lépvén végtelen végletekbe, s csak miután már végképp leroskadtunk, pillantunk kérdőn önnön lépteinkre?
Én, kedves, sohse leszek napsugár, csak sápadt pír, csak távoli derengés, amin az ember egy kicsit mereng; és virág se vagyok, kitűzni való, csak fonnyadni, emlékül, szíved mélyén.
A választottammal való együttlét legborzasztóbb tulajdonságaimmal szembesít, amelyeknek egyébként, ha egyedül vagyok, nincs alkalmuk a felszínre kerülni.
Hajónk csak akkor nem süllyed el a kapcsolat vizein, ha megmutatjuk magunkat, ha tudatában vagyunk annak, ami végbemegy bennünk, ha nem tagadjuk le, vagy nem teszünk úgy, mintha minden rendben lenne.
A konfliktusokban lehetőséget kell látni: felfedezhetem, megismerhetem magam, mindig tudatosítva, hogy éppen mi bánt, és ebből tanulhatok.
Facebook
Pinterest