Idézetek az időről
A múltnak is volt keserűsége, s a jelenvaló kornak is van öröme.
Minden az időn múlik.
Az idő az istenek adománya, azért adatott az embernek, hogy használja, kihasználja, (...) az emberiség előrehaladásának szolgálatában.
Ahol sok a hely, ott sok az idő (...). Amilyen arányban a városokban drágul a telek, s lehetetlenné válik a helypocsékolás, ugyanolyan arányban (...) válik drágábbá az idő.
Várni pedig annyit tesz, mint előresietni, annyit tesz, hogy az ember az időt és a jelent nem ajándéknak érzi, hanem akadálynak, magában való értékét tagadja, megsemmisíti, gondolatban átugorja. A várakozás, amint mondják, unalmas, hosszúra nyújtja az időt. Éppúgy, sőt még inkább azonban azt is mondhatjuk, hogy megrövidíti, mert időtömegeket nyel el anélkül, hogy azokat önmagukért átélné, kihasználná. Úgy is mondhatnók, a várakozó, a csak várakozó olyan nagybélű falkánkhoz hasonlatos, akinek emésztőtraktusa tömegesen hajtja át az ételt, anélkül, hogy tápláléktartamát feldolgozná, hasznosítaná. Tovább is mehetnénk és azt mondhatnók: ahogy az emésztetlen étel nem erősíti az embert, úgy a várakozással eltöltött idő sem öregíti. Igaz, hogy tiszta és vegyületlen várakozás a gyakorlatban nemigen fordul elő.
Idővel az ember változik, és minden évvel egy újabb réteg rakódik ránk, minden nappal egy kicsit többek vagyunk, mint azelőtt.
Látod, engem ijeszt a jövő. Mintha valami megdöbbentő, valami ijesztő volna benne. Úgy tűnik fel sokszor, mintha egy sötét hegy készülne rám omlani.
Miért teltek el azok a napok olyan gyorsan? Miért nem lehet lelassítani az időt, amikor boldogok vagyunk? A szenvedés, a fájdalom az idő végtelen folyamát kikristályosítja, szilárd elemeire bontja, és mintha minden másodperc egyetlen szilánkká válna, külön-külön érezzük mindegyiknek a hegyét, ahogy megkarcol, vagy belénk fúródik. A boldogság hullámai lágyan ölelnek körül minket, és hiába emelnénk gátat, elfolynak, eltűnnek a múltba.
A múló percek, milliárdokká szaporodva, legnagyobb hatalmasságai a mindenségnek. Amit tűz meg nem emészthet, amit víz el nem moshat, azt megemészti és nyomtalanul elmossa az idő.
Az örökkévalóságban nincs kezdet és vég.
- Hol vagy (...)? - Itt. - Ez mikor történik? - Most. - És te mi vagy? - Ez a pillanat.
Az idő telhetetlen, van, hogy mindent elrabol.
Semmi sem tart örökké. Semmi.
Az óramutató a bankárunk, az adószedőnk, a rendőrfelügyelőnk; a belső idő a feleségünk.
Arra gondoltam, hogy van két és fél órám, és azt csinálhatok vele, amit akarok. Arra gondoltam, hogy az ember addig fiatal, amíg hébe-hóba van ilyen két és fél órája. Nem sürgetik. Nem várják. Nem marasztalják. Senkitől sem fél, és senkit sem irigyel; csak van. Arra is gondoltam, hogy ez el fog múlni, de elhessegettem ezt a gondolatot.
Facebook
Pinterest