Idézetek az időről
Amikor várunk valamire, egyetlen perc is örökkévalóságnak tűnik.
Az időveszteséget nem lehet visszanyerni: az idő a legtünékenyebb javak közül való.
Gyakran - kezdte gyorsan válogatva meg a szavakat - még csak nem is hasznos tudni, hogy mit hoz a jövő.
Az idő illúzió, lefolyása okban-okozatban csupán érzékszerveink bizonyos berendezésének eredménye, s a dolgok valójában egy álló most-ban léteznek.
Az ott éppolyan, mint az itt, az imént olyan, mint a most és a majd; a tér mérhetetlen egyhangúságában megfullad az idő; a ponttól pontig való mozgás nem mozgás többé, ha egyformaság uralkodik, és ahol a mozgás már nem mozgás, ott nincs idő.
Az időnek - még akkor is, ha szubjektív élményszerűsége gyengül vagy megszűnik - tárgyi valósága van, dolgozik, "időzít", változást érlel.
Veszedelmes lelkiismeretlenség: az időt nem becsülni.
Zavarkeltő körülmények között az ember a maga ügyefogyottságában inkább hajlamos rá, hogy az időt erősen megrövidítve élje át, semmint hogy túlbecsülje.
Az idő, mely az elbeszélés eleme, az elbeszélésnek tárgyává is lehet; és ha túlzás is azt mondani, hogy lehetséges "az időt elbeszélni", azért az időről valamit elbeszélni nyilván mégsem olyan képtelen vállalkozás, mint amilyennek első pillantásra tetszett, s az effajta művet a "korrajz" mintájára talán az "időrajz" furcsa, ábrándos nevével lehetne illetni.
Az idő az elbeszélés eleme, mint ahogy eleme az életnek; oldhatatlanul kapcsolódik hozzá, mint a testekhez a tér. Eleme a zenének is, amely méri és tagolja az időt, kurtává, szórakoztatóvá és értékessé teszi egyben; rokona e tekintetben, mint mondottuk, az elbeszélésnek, amely szintén csak az egymásutánban, a lefolyásban valósulhat meg, s még ha megpróbálná is, hogy minden pillanatban egészen jelen legyen, akkor is szüksége van az időre megnyilvánulásához.
Ami elmúlt, elmúlt.
Ha valaki őszintén számot vetne azzal a kérdéssel: "Mennyit örültem az elmúlt héten?"- sokszor riasztó eredményhez juthatna.
Egyszer minden véget ér. Fontos, hogy új ösvényeket találjunk életünknek, aminek egyetlen módja, ha elengedjük a múltat.
A pillanat felvételei bástyák az idő múlásával szemben. Kattan a zár, villan a vaku, és meg is állították az időt, ha csak egy szempillantásra is. Hogyha a jövő generációinak bármit is mondanak ezek a fényképek, hát akkor az: itt voltam, léteztem, fiatal voltam és boldog, és valaki számára voltam annyira fontos ezen a világon, hogy megörökítsen.
Az ember nem vághatja ki magából a múltját. Az ember a múltjából van gyúrva, mint a szobor az agyagból.
Facebook
Pinterest